-           Együtt vagytok? – kérdezte Kate cseppet sem palástolva jókedvét és kíváncsiságát, amikor a páros végre észrevette őket tőlük alig két méterre ácsorogni tátott szájjal.

-           Igen!

-           Nem!

A két válasz egyszerre érkezett, amitől Tom és Megan zavartan néztek egymásra egyik lábukról a másikra állva.

-           Igen és nem… - ismételte Bill, mintha a szavak jelenését ízlelgetné- Most melyik az igazság?

-           Nem… nem vagyunk együtt… - köszörülte meg a torkát Meg és csak hogy leküzdje zavarát, Emma kiságyához lépett.

-           Szia nagylány! – vette ki Kate imádott kislányát és anyai gyengédséggel magához szorította- Erről még beszélgetünk… - súgta szája sarkából Megan felé.

-           Sejtettem… - morogta az orra alatt és magán érezte Tom perzselő pillantását, amitől legszívesebben kirohant volna a világból. Vagy a férfi karjaiba vissza, ez a lehetőség is tetszett neki. De akkor miért küzd annyira foggal-körömmel ellene?

-           Szia pici baba, apuci kicsi gyöngyszem angyalkája! – puszilta Emma arcát Bill, ahol csak érte – Nagyon hiányoztál!

-           Hogy hogy hamarabb érkeztetek? – kérdezte Tom talán idegesebben is a kelleténél, ami mindenkinek feltűnt.

-           Valami baj van bátyuskám?

-           Nem, nem semmi… khm… jó, hogy újra itt vagytok…

-           Igen… - kapta el a tekintetét Megan. Valamiért keserű bánatot érzett, de nem azért, mert Kate és Bill itt van, egyszerűen csak úgy érezte, mintha… mintha valaminek vége lenne, ami csak az övé és Tomé volt. Sokat veszekedtek és az eleje sem indult döccenőmentesen, mégis most úgy érezte, megfosztották valamitől. Eltelt egy hónap és észre sem vette, mennyire múlik az idő… Vége az izgalomnak, amivel járt, hogy Tom és ő egy fedél alatt élnek. Menjen haza? Ahol ismét egyedül lesz a szánalmas kis életnek nevezett valamijével.

-           Legalább megszabadul végre tőlem… - mondta a férfi erőltetett mosollyal az arcán, amire a nő is felkapta a fejét.

-           Ah… - mintha szíven döfték volna egy rozsdás késsel és azt megforgatták volna szép lassú mozdulatokkal - Pontosan… - vágott vissza, majd felcsattogott a szobájába.

-           Fogd meg egy kicsit drágám… - adta át a babát Billnek Kate és lassú léptekkel Tom elé állt.

-           Mi az? – kérdezte a férfi ártatlan képpel.

-           Te marha! – legyintette nyakon Kate eszement sógorát szúrós tekintetekkel kísérve- Elment az eszed?

-           Most miért?

-           Miért? – kérdezte erélyesebben a nő, de Emmára tekintettel léve halkabban folytatta- Gondolkozz el Kaulitz! Arra jövünk haza, hogy úgy csókoljátok egymást, mint akik hosszú évek óta nem találkoztak egymással, aztán képes vagy ilyen sületlenségeket mondani neki?

-           Ő mondta, hogy nem. Hát ha nem, hát nem. Akkor nem vagyunk együtt…

-           Idióta!

-           Szívem… - csitítgatta Bill kedvesét.

-           Ne haragudj drágám, de… de mi, ha nem idióta?

-           Az édesem, egy nagy idióta, ő is tudja. De ezt majd folytassuk máshol, Emma nélkül, hm?

-           Kösz öcsi, rád számíthatok! – horkant fel Tom sértődötten.

-           Nézd Tom… - tette le az ágyba Emmát és bátyjához lépett- Nem vagy idióta, persze, hogy nem, csak szerelmes. És a szerelmeseknek nincs eszük, te pedig egyébként is arról vagy híres, hogy folyton jár a szád, nem éppen a jó értelemben. Ezt te is tudod. Nem vagy idióta, csak… furcsán fejezed ki a szerelmed…

-           Ez burkoltan az idióta volt… - állapította meg Tom egykedvűen.

-           De nagyon burkoltan, erre való egy testvér! – kacsintott mosolyogva- Na! Majd csak rendbe jön!

-           Ja, majd csak… - ironizált az idősebbik Kaulitz.

-           Türelem.

-           Úgy van, az rózsát terem! – vágott közbe Kate- Tudod, rózsát…

-           Rózsát…

-           Rózsát!!! – nyomta a kezébe a telefont a nő- Rendelj neki rózsát te idióta!

-           Tudod én szeretlek, attól még, hogy ilyen hárpia vagy! – puszilta meg Kate arcát Tom vigyorogva, majd elvonult, mielőtt újabb taslit kapna.

-           Egyszer még megfojtom! – füstölgött a nő, de tekintete azon nyomban gyengédebbé vált, ahogyan szerelmére nézett.

-           Most alszik, szerintem pakoljunk ki… - húzta magához Bill és megcsókolta a homlokát.

-           Nagy szerencsém van veled…

-           Örülök, hogy tisztában vagy vele!

-           Hé!

-           Csak vicceltem. – kacagott fel harsányan- Majd ők is megértik, milyen jó, ha van az embernek egy társa, akivel jóban és rosszban támaszkodhatnak egymásra. Ki ne akarná ezt érezni?