Megan arra ébredt, hogy vad lubickolást hall. Álmosan kimászott az ágyból, felvette köntösét és az ablakhoz lépett. Amikor kinézett rajta, a szíve megállt egy pillanatra, csak hogy őrült tempóban verjen tovább. Forróság áradt szét egész mellkasában és akaratlanul is az alsó ajkába harapott. Tom mászott ki odakint a medencéből és a hintaágyon kuncogó Emmához rohant.

-           Na, milyen volt? Hány pontot kapok rá? Ötöt? – puszilgatta a kislány öklöcskéit, akinek már fülig ért a szája keresztapja figyelmétől. Tom szeme sarkából látta megmoccanni a függönyt Megan ablakában, amiből rögtön tudta, hogy sikerrel járt. Odacsalogatta a nőt, aki abban a pillanatban is rajta legelteti a szemét. Cinkosan Emmára mosolygott, majd kiállt a napfénybe és nyújtózott egyet.

            Megan szomjasan itta magába a látványt, ahogyan a férfi napbarnított testét simogatja a nap. Figyelte a lecsordogáló vízcseppeket, melyeket szívesen felitatott volna kiszáradt ajkaival. Csapzott hajából is víz folyt, Meg pontosan tudta, milyen a tapintása, amikor száraz, puha ás bársonyos. A borostája sem szúr az arcán, éppen akkorára szokta hagyni, hogy puha legyen és hosszú szempillái… Egyetlen férfit sem tartott szépnek és férfiasnak egyszerre. De Tom valahogy pontosan az volt.

-           Menjen a fenébe… - lépett el az ablaktól fújtatva. Ő bizony nem fog senki után sem futni. Csattogva ment le a konyhába egy kis reggeliért, de az iménti látvány után olyan íztelennek tűnt minden. A falak is mintha szürkébbnek tetszettek volna a kinti világhoz képest. Tomnak talán varázsereje van? Pontosan tudta, miféle játékot játszik, a tegnapi után csak a hülye nem jött volna rá, de ne akarja, hogy ő is elkezdje ugyanazt, mert abban nem lesz köszönet. Ez nem az óvoda, a valóságban nem úgy működik, hogy kelletjük magunkat és a másik majd ráharap. Csakhogy pillanatnyilag úgy tűnt, pontosan ez történik. Mert végül is elérte, amit akart, nem? Másra sem tud gondolni, csak Tomra.

            Pár nap múlva hazajönnek Billék, addig majd kibírja valahogyan. Addig pedig csak kibírja most már. Eddig is meg volt valahogy. Hihetetlen, hogy lassan egy hónapja vannak összezárva és még élnek. Esküdni mert volna, hogy kikaparják egymás szemét és párszor elég közel is voltak hozzá. Ami azt illeti, ő minden pillanatban közel áll hozzá.

            Amikor feleszmélt, a konyhaablakban állt és a férfit bámulta. Hogy a fene enné meg Tom Kaulitzot és a hatalmas egóját. Elkapta a tekintetét, majd visszaült az asztalhoz és a kávéjára koncentrált. Pontosabban, koncentrált volna, ha nem köpte volna ki az egészet kis híján, amikor a férfi belépett egy törölközővel a nyakán és Emmával a kezében.

-           Reggelt… - mosolygott kisfiúsan és lerakta a kislányt – Adok reggelit az én kis hercegnőmnek… De milyen sört adjak neki… citromosra, vagy narancsosra voksolsz?

-           Menj a fenébe! – sziszegte Megan.

-           Au… - kapott a szívéhez Tom- Akkor citromosat, hogy menjen a citromba harapott grimaszodhoz… ja, nem. Akkor inkább karót kéne lenyeletnem vele. Hm. Miért is ne?

-           Menj a fenébe… - kortyolt a kávéjába egyre dühösebben, mire a férfi harsányan felnevetett.

-Ne légy már olyan feszült… - lépett hozzá Tom és finoman masszírozott egyet a nő tarkóján, aki majdnem felnyögött élvezetében. Egyre kevesebb is elég volt hozzá, hogy gyönyört okozzon neki a férfi, ez nem lesz így jó…

-           Egyáltalán nem vagyok feszült… - húzódott el erőt véve magán.

Tom ismételten felkacagott, majd leült vele szemben az asztalhoz és megrázta nedves haját. Megan kis híján felmordult a látványtól, de nyelt egy nagyot, hogy fékezze indulatait. Tom ráérősen törölgette a törölközővel, egyáltalán nem zavartatva magát. Mellkasán az izmok megfeszültek a mozdulattól, mellbimbói a hideg víz hatására még mindig kemények voltak.

-           Így már jobb…

-           Hm? – tért magához Megan.

-           Semmi, semmi… Úgy látom, te már nem vagy éhes…

A mondat kétértelmű volt, méghozzá szándékosan, ezt mindketten tudták. De Megan nem akart belemenni a játszadozásba, így felállt és kifelé indult, azonban Tom utána szólt.

-           Mi van? – fordult vissza kelletlenül a nő, minél hamarabb ki akart kerülni a bűvköréből.

-           Várj, várj csak, itt lesz valahol! – kutakodott a fiókokban Tom.

-           Mit keresel?

-           Mindjárt, ez az, megvan! Itt is van! Kapd el! – dobott oda valamit, amit Megan el is kapott.

-           Ez…

-           Pillanatragasztó! Ragaszd vissza a szemeidet, mert ha jól láttam, kiestek! – kacsintott rá, majd még időben elhajolt a visszarepülő ragasztó útjából. Elégedetten nézte a nő hátát, aki dühösen trappolt felfelé az emeletre.