-          Nem tudom, mit mondhatnék… talán neked kellene ezt csinálnod… - csukta le a laptop fedelét Megan, amikor megírta az utolsó választ- Igazad volt abban, amit a múltkor mondtál.

-          Nem Meg, bántani akartalak, azért mondtam. Egy barom vagyok, amit csinálsz jó, hiszen segítesz az embereknek.

-          Reméljük…

-          Bocsánatodat kérem, azért, amit a fejedhez vágtam, belém bújt az ördög, vagy nem tudom, de nem volt igazam. Te egy gyönyörű és okos nő vagy, ehhez kétség sem fér.

-          Mi történt veled Tom? – nézett fel a férfi szemeibe zavartan- Annyira… megváltoztál…

-          Csak az öcsém mondott nekem valamit valamelyik nap, nem fontos. Elgondolkoztam és… és rájöttem, hogy gonosz voltam veled. Ok nélkül.

-          Ezért hívtál randira?

-          Is! – felelte titokzatosan Tom- Ha van még kedved jönni…

-          Viccelsz, ez a minimum! – állt fel Megan, de kissé összerogyott, mert bizonytalan fájdalmat érzett a gyomrában.

-          Jól vagy?

-          Jól, persze, csak a stressz gondolom. Reggel óta ez megy, de majd jobb lesz.

-          Ettél egyáltalán ma valamit?

-          Ő… ittam egy kávét reggel! Azt hiszem, nem voltam éhes.

-          Az én hibám, de amikor azt mondtam, hogy délelőtt és délután dolgozol, nem úgy gondoltam, hogy szobafogság!

-          Én buta! – mosolyodott el a nő- Adj egy fél órát és rendbe szedem magam!

-          Adok negyed órát és akkor fél óra múlva le is érsz!

-          Realista gondolkodásmód!

-          És sok tapasztalat… - jegyezte meg, de már amikor kimondta megbánta. Nem akarta, hogy a nő egynek érezze magát a sok nő közül, akiket elvitt vacsorázni – Én nem úgy…

-          Ne magyarázkodj, nem hiszem, hogy szent vagy Tom! Ami azt illeti, nagyon is jól tudom, hogy nem vagy az!

-          Hm, majd meglátod, mennyire jól tudod… - kacsontott rá a férfi, majd az ajtóhoz ment és kinyitotta- Negyed óra! – hagyta magára a nőt, aki bugyuta vigyorral az arcán állt be a zuhany alá. A hasa egyre fájdalmasabban jelezte az aznapi táplálék hiányát, de igyekezett azzal nyugtatni magát, hogy nemsokára mennek vacsorázni. Enyhe hányingerrel küzdött, de gyakran előfordult már vele korábban is, amikor ideges volt. Márpedig most az volt, hiszen Tommal megy el. Fogalma sem volt, mire számítson, de ha arra gondolt, hogy az imént milyen könnyedén társalogtak, úgy érezte, nem kell félnie. Majd kiderül.

Királykék ruhát választott a hozzá illő fülbevalóval és cipővel. Haját egyszerű kontyba fogta kétoldalt hagyva egy-egy tincset és halvány sminket dobott fel a természetesség jegyében.  Legfinomabb Célnie parfümjével fújta be a füle tövét, mellkasát és a csuklóját, majd a tükör elé állt. Elégedett volt külsejével, mégis remélte, hogy nem esett túlzásba. Nem akarta, hogy azonnal leríjon róla, mennyire izgatott. Halkan lépkedett le a lépcsőn, nem akarta felébreszteni Emmát, ha esetleg szundítana. Leérve bekukkantott a nappaliba, ahol Tom épp a picit ringatta, ám amikor megpillantotta a nőt, kis híján kiugrott a szíve a torkán.

-          Nem szabad ilyet csinálnod Megan. – nézett megbabonázva a nőre- Kis híján elejtettem Emmát, és akkor annyi nekem! – nyelt egy nagyot, mintha a látványtól lakna jól, de pontosan tudta, hogy sosem tudna betelni vele, sőt. Csak egyre éhesebb és éhesebb lesz.

-          Gyönyörű vagy kislányom! – ölelte magához Rick- Jó szórakozást nektek ma estére, nem kell sietnetek! És Tom…

-          Vigyázok rá… - bólintott a férfi és Megannak szemernyi kételye sem volt afelől, hogy ez a szívdöglesztő hímpéldány képes lenne bármitől megóvni őt.