A zuhany alatt azon gondolkodott, mi értelme ennek a találkozgatásnak. Nem akart megismerni senkit sem, nem akart párt találni, egyszerűen csak Tom orra alá akarta dörgölni, hogy igenis van élete. És… talán egy apró porcikája féltékennyé is akarta tenni a férfit. Már ha ez lehetséges. De miért is lenne féltékeny, ha egyszer gyűlöli őt?

Tom a bejárati ajtó előtt sétálgatott fel-alá és idegesen tekingetett ki az ablakon. Utálta magát azért, amit tenni készül, de úgy érezte, nincs más választása. Majd’ megette a féltékenység. Még soha nem érezte magát annak, egyetlen nőhöz sem kötődött annyira, hogy így viselkedjen. Megan-hoz sem. Mégis arra készül, hogy elkerget minden férfit, aki csak a közelébe megy. Össze volt zavarodva, már azt sem tudta, mit miért tesz, csak tette, amit úgy érezte, tennie kell. Utóbb ráér elszámolni a lelkiismeretével.

Arra eszmélt fel, hogy a saját arcát nézi a tükörben. Szánalmas látványt nyújtott a bűntudat levakarhatatlan jelével az arán. Aztán egy hangra kapta fel a fejét, mégpedig egy leparkoló autóéra. Feltépte az ajtót és kisietett, mielőtt az illető becsengetne és Megan meghallaná…

Meg éppen akkor baktatott le a lépcsőn, amikor Tom becsukta maga mögött az ajtót.

-          Csengettek? – kérdezte homlokráncolva, mert ő nem hallott semmilyen csengetést.

-          Hm? Ja nem. Nem csengettek! Csak úgy láttam, mintha jött volna a postás, de nem. Nem jött senki…

Megan a nappali órájára nézett. Fél 12 elmúlt. Partnere késik. Valami baj mégis lehet vele, hiszen ez már nem az első alkalom, hogy nem jön el az, akivel találkozót beszélt meg. Talán megijedtek a függetlenségétől, vagy esetleg Emma ijesztette el őket? Hiszen megmondta nekik, hogy ő a keresztlánya. Vagy ha nem ez a gond, akkor mi? Várt, míg egész nem lett, aztán felment átöltözni valami kényelmesebbe.

-          Kiviszem kicsit pancsolni Emmát a medencébe, csatlakozol?

-          Nem… én inkább írok egy kicsit… Ha kiesik egy nap, másnap betemet a munka…

-          Oké…

Tom kivitte Emmát, Megan pedig letelepedett a hintaágyra a laptopjával és néhány levéllel. Megnyitotta szövegszerkesztőjét és bámulta a kurzor villogását. Írni… írni kellene valami értelmeset. A levél… Ötször átfutotta a levelet, mégsem fogta fel a szavak jelentését, tekintete el-elkóborolt a medencében úszkáló félmeztelen Tomra. A tompa napfényben meg-megcsillant napbarnított bőrén a víz, felsőteste gondosan kidolgozott volt, de ezt már korábban is volt szerencséje megállapítani. Vagy talán szerencsétlenségére? Azt is tudta, milyen megérinteni, milyen puha és meleg a bőre, ugyanakkor feszes az izomtól. A köldöke alatti szőr csábító V alakban tűnt el a fürdőnadrágja pereme alatt. Ezt persze nem látta a vízben, de éppen elég volt odaképzelnie, hogy elakadjon a lélegzete.

Azt is tudta, hogy ujjai és keze miféle kényeztetésben képes részesíteni egy női testet, legalábbis egy részét tudta, átélte. Egyáltalán hogy maradt egészben a teste és hogy nem folyt szét azon a bizonyos kanapén? A világ 8. csodájáról lehet szó.

-          Meg? Megan! Nem fázol? – lengette meg szemei előtt tenyerét Tom- Kezd hűvös lenni, beviszem Emmát, aztán lassan indulnom kell!

-          Hm? Ja igem, jó… Mindjárt megyek…

Amikor Tom bement, akkor tért magához. Mégis… mégis hány óra van? A laptopjának képernyője elsötétült. Megmozgatta az egeret és a monitor ismét kivilágosodott. Az óra 4 órát mutatott. Te jó ég, és nem írt egyetlen sort sem! Mi a…

Ezt muszáj megbeszélnie valakivel! Amint Tom elment dolgozni, Megan felhívott valakit, aztán Kate-t is tárcsázta.

-          Igen? – szólt bele egy álmos hang.

-          Szia Kate, itt Meg…

-          Valami baj van? A kicsivel…

-          Emma remekül van. Én viszont annál kevésbé…

-          Miről van szó?

-          Valami történik velem…