Megan reggeli jókedve hamar elszállt, amint kilépett a ház ajtaján. Erőt vett rajta a bűntudat. Mi a fenét csinál? Elhiteti Tommal, hogy az este semmi sem történt? Pedig igenis történt, de az egész még számára is igen álomszerű volt. Mintha hallucinált volna, amikor a férfit látta meg a konyhában, kész őrültség volt utána menni. Nem bírta már a feszültséget, ami közöttük volt, tudta, hogy ebből még lesz valami. De hogy mi, fogalma sem volt még. De ennek nem lesz jó vége. Valamiképp kénytelenek lesznek levezetni a közöttük vibráló szikrák okozta vibrálást. Megan igyekezett mással elterelni a figyelmét, hogy még csak ne is gondoljon ilyenekre. Tomhoz vonzódik? De miért? Mi fogta meg abban az átkozottul pimasz férfiban?

            Ült a kávézóban és magába fordulva elmélkedett. A vele szemben ülő férfi csak mondta a magáét, észre sem véve, hogy a nő már negyed órája meg sem szólalt és az ételhez is alig-alig nyúlt. Mennyire más, mint Tom. Hogy is hívják… A nevére sem emlékezett, ami nem vall rá. Talán csak Tomot akarja féltékennyé tenni a randizgatással? Vagy csak az orra alá akarja dörgölni, hogy igenis van élete. Lehet, hogy egy kicsit mindkettő. Mindenesetre ő meg fogja mutatni Tom Kaulitz-nak, miről maradt le. Még hogy hozzá sem érne? Majd meglátjuk…

            Megkönnyebbülten lélegzett fel, amikor végre maga mögött hagyhatta partnerét és taxit hívva magának, hazavitette magát. Majd Emma édes pofikája eltereli a figyelmét mindenről, ami aggasztja.

-          Beszélnünk kell! – fogadta Tom cseppet sem túláradva a türelemtől. Megan próbálta kitalálni, miről lehet szó, és csak remélte, hogy nem az éjszakáról. Kérlek, higgye azt, hogy csak egy álom volt az egész!

-          Egy pillanat! - vonult a fürdőbe, csupán, hogy nyerjen egy kis időt és felkészülhessen, ne adj’ Isten a legrosszabbra. Megmosta az arcát és a tükörbe nézett- Akkor sem győzöl Tom, ezúttal nem!

Mély levegőt vett, lenyomta a kilincset, majd visszatért a férfihoz a nappaliba.

-          Mit akarsz? – kérdezte hűvösen.

-          Ez a tiéd… ugyebár! – mutatta fel a hajgumit a nőnek Tom.

-          Őő… gondolom… mi ez?

-          Minek látszik?

-          Hogy került hozzád Tom? – úgy döntött, egyszerűbb, ha hülyének tetteti magát. Akkor sem fogja elismerni, hogy tegnap megcsókolta a férfit, hiszen azt sem tudta, miért tette. Hazugság, tudta. Azért csókolta meg, mert meg akarta. De miért akarta?

-          Tegnap ejtetted el, amikor a hajadba túrtam. A csók közben!

-          Csók?

-          Esetleg felfrissítsem az emlékezeted? – lépett közelebb.

-          Nem tudom, te mikről fantáziálsz, de…

-          Mindjárt megmutatom akkor! – lökte Megant az ágyra és fölé térdelt.

-          Engedj el Tom. Unom a kis játékaidat!

-          Nem!

-          Szállj le rólam!

-          Nem akarok! – csapott le ajkaival a nőére és szenvedélyes csókban forrtak össze. Tom mohó szája a fülére haladt át, majd a nyakára, miközben egyik kezével Megan jobb mellét kezdte masszírozni, mire a nő reszketegen sóhajtott fel.

-          Ez tetszik? – mosolygott a nyakába, majd beletúrt a nő hajába, elérve ezzel, hogy felnézzen rá. Ekkor nyelvével és ajkaival a torkát kényeztette. Megan sóhajai felértek egy igennel, előbb feltett kérdésére.

-          Hogy én mennyire utállak. – szűrte fogai között gyengén.

-          Az érzés kölcsönös! – Tom nyelve forró volt, akárcsak Megan-é, tökéletesen kifejezve testük hevültségét.

-          Megmutatom neked, milyen élni egy kicsit! – csókolt a nyakába Tom, de Megan egyszeriben megdermedt. Úgy érezte, mintha fejbe vágták volna, épp csak nem látott csillagokat. Ellökte magától Tomot és dühösen nézett rá.

-          Tudhattam volna! – próbált kievickélni alóla.

-          Miről beszélsz?

-          Pontosan tudod! Nem kell a szánalmad! Amint azt tapasztalhattad, van életem, nem kell nekem a megmentő szerepében tetszelegned, nem áll jól!

-          Én nem azért…

-          Már felesleges hazudnod.

-          Te csókoltál meg az éjszaka, nem fordítva!

-          Mondtam már! Álmodtad!

-          És ezt is csak álmodtam volna? – mosolygott rá gúnyosan.

-          Még az is lehet! – állt fel dacosan a nő, de a férfi elkapta a karját.

-          Tudni akarom!

-          Hagyj békén! – rázta le magáról Megan és felviharzott a szobájába.