Megan dúlt-fúlt, amikor az irodába ért, senki sem mert hozzászólni, még a főnöke sem. A nő bezárkózva az irodájába, a székre rogyott és mérgesen fujtatott maga elé. Hihetetlen, hogy Tom mindig az őrületbe kergeti. Végignézett magán. Egy szokásos térdig érő ceruza szoknya volt rajta, egy egyszerű krémszínű inggel. Ebben semmi csábos sincs, irodában ilyesmit szokott viselni. Sőt, az irodában mindenki ilyesmit szokott viselni. Mi baja van vele a férfinak? Gyanította, hogy ehhez a ruhának semmi köze, Tom igazából rá dühös. De miért? Hiszen tegnap megbeszélték, hogy ideiglenesen elássák a csatabárdot, vagy nem?

Mélyet lélegzett. Ki kell vernie a fejéből ezt a dolgot egyelőre, mert így képtelenség dolgozni. Lehunyta a szemét, próbált lehiggadni, aztán munkához látott. Az íróasztalán rengeteg boríték várta és az e-mailje is tele volt levelekkel olyan emberektől, akiknek szükségük volt a tanácsaira. Ennek a gondolata mindig jobb kedvre derítette, mert érezte, hogy tud segíteni másokon. Valakinek Tomon is segítenie kellene, mert a férfi a reménytelen esetek közé tartozik. És tessék, ismét őrá gondolt!

Egy óráig bírta odabent, de csupán csekély számú levelet tudott megválaszolni. Sebaj, gondolta, Tom délután úgyis lelép, enyém lesz az egész ház! Elment és megebédelt a szokásos éttermében, utána hazament, hogy Emmával lehessen egy kicsit.

-          Megjöttem! – köszönt Tomnak a konyhában, aki éppen olvasgatott.

-          Szia!

-          Mit olvasol?

-          Ahogy gondoltam, csupa sületlenség… - dobta le az újságot a pultra- Te és a tanácsadás…

-          Te… te olvasod a cikkeimet? – mosolyodott el Meg, ami Tomot roppantul zavarba hozta, ki tudja miért.

-          Én csak azért, mert hát, hogy… hogy… - hebegett-habogott a férfi- Tudjam, mennyire írsz sületlenségeket!

-          Áhá…

-          Mi ez a tanács ennek a nőnek?

-          Melyik? – ült le mellé Megan és kivette kezéből a lapot.

-          Amelyik szakított egy hónapja, de még mindig szomorú…

-          Mi van vele?

-          Add ide! Azt írtad neki, idézem: Egy szakítás mindig fáj, akármelyik fél legyen is az okozója. Az ember gyakran képtelen elhinni, hogy egy tökéletesnek hitt kapcsolat egyik percről a másikra véget érjen, de minden történésnek oka van. Tudatosan kell túllépni rajta, menj el moziba, hívd fel a barátaidat és érezd jól magad, mert megérdemled, hogy ismét élj, mindenkinek joga van boldognak lenni. Keresd a boldogságot.

-          És?

-          Hogy tanácsolhatsz ilyet? Tudják az irodában, hogy életed sincs?

-          Én élek! – állt fel a nő határozottan- Csak nem biztos, hogy az orrodra kötöm! – hagyta ott a tátott szájú férfit és Emma kiságyához guggolt - Szia nagylány!

-          Szerintem még nem végeztünk… - követte Tom.

-          Szerintem meg igen… Tom, ne görcsölj… olvasod a cikkeimet, semmi szégyellnivaló sincs benne! Igaz Emma? – nyomott egy cuppanósat a kislány pofijára.

-          Én nem olvasom, csak…

-          Az egész város olvassa… és?

-          Megan…

-          Tom? – fordult felé a nő magabiztosan- Lásd be, nem tudsz belém kötni! Tetszik, amit csinálok, és tudod miért? Mert jól csinálom. Csupán piszkálni akarsz és kötekedni, ahol csak tudsz, de nem értem, miért…

-          Amiért te is!

-          Én egyáltalán nem kötekedem veled!

-          Dehogynem!

-          Tom, vedd már észre magad, azon vitázol velem, hogy én vitázom veled? Nőj fel végre és hagyj békén!

-          Mikor randiztál utoljára egy pasival? – kérdezte Tom karba tett kézzel.

-          Tessék? – kapta rá a tekintetét Meg- Mondd, mit képzelsz magadról? Együtt lakunk egy hónapig, de az nem jelenti azt, hogy a magánéletemben vájkálhatsz!

-          És mikor vetted észre, hogy inkább a nők felé „húz a szíved”?

-          Mi? Én… én nem! Te megbolondultál!

-          Pedig ez az egyetlen ésszerű magyarázat!

-          Igenis a férfiakat szeretem te gyengeelméjű, méghozzá a jóképűeket és az olyanokat, akiknek az IQ-ja meghaladja az egyet. Hm… most, hogy belegondolok, talán ezért nem csíplek. Te mindkettőn megbuktál… - rántott vállat.

-          Te…

-          Ó nézd csak picim, keresztapuci feje egészen lila már, vicces, ugye? – gügyögött Megan a kicsinek és közben irtó jól mulatott Tomon- Elmenjünk sétálni egy kicsit, hm? Jól van, akkor felöltözünk szépen!

-          Nem lesz mindig itt, hogy megvédjen tőlem! – sziszegte Tom.

-          Tőled senkinek sem kell megvédenie… - mérte végig a nő szemre hányó tekintettel, ami végleg kiborította a férfit. Amint a nő letette a picit, a falhoz préselte, ahogyan korábban.

-          Azt hiszed, nem tudom, hogy valójában mit is gondolsz rólam? – mosolygott tenyérbe mászóan.

-          Eressz el…

-          Na mi az, most már nem vagy olyan magabiztos, hm? – hajolt egyre közelebb.

-          Nem érdekelsz…

-          Hazudsz! – tekintete a nő ajkait perzselte, még egy szikra és lángra lobban a levegő.

Megan valami visszavágáson törte az agyát, de semmi sem jutott eszébe. Még a saját nevét is elfelejtette, és hogy fiú-e, vagy lány. Nos, Tom tökéletesen tisztában volt ezzel, jobban, mint azt maga is szerette volna.

-          Nem kéne dolgozni menned? – kérdezte halkan Megan.

-          Na mi az, már csak ennyi telik tőled, Miss Nagyszájú kisasszony? Még nem… megyek veletek, aztán majd onnan… - engedte el nagy nehezen Meget – Ne izgulj, mint már azt mondtam… egy újjal sem érnék hozzád…