Az éjszaka folyamán Emma rengetegszer felébredt és sírni kezdett, amire Megan mindannyiszor fel is riadt. Nagy nehezen tudta csak megnyugtatni a babát, meg kellett etetnie, tisztába kellett tennie, énekelnie kellett neki, büfiztetni kellett, ringatni, és még hajnali 6-kor sem aludt. Végül a kanapén nyomta el az álom valamikor 7 óra tájban.

-          Megan! – rázogatta valaki cseppet sem finomat- Megan, ébredj!

-          Hm?

-          Megan!

-          Mi? – tért magához a nő, és a lendülettől leesett a kanapéról és beverte a fejét a dohányzóasztal lábába.

-          Mi a fenét csinálsz? – förmedt rá Tom- Itt sír a baba és te csak itt alszol! Nem tudok aludni, mert nem foglalkozol vele! Ahhoz, hogy a tv-ben jól nézzek ki, ki kell aludnom magam!

-          Ó, ne haragudj, tudod ha esetleg, véletlenül, ne adj Isten, netalántán te is felkeltél volna az este folyamán, amikor sírt, nem itt éjszakáztam volna és nem merültem volna ki annyira, hogy ne ébredjek fel!

-          Bármi történhetett volna Emmával, amíg itt szunyókálsz!

-          Este is, amíg te fent szunyókáltál!

-          Megegyeztünk, hogy tiéd az este!

-          Nem, abban állapodtunk meg, hogy enyém a délután! A reggel pedig a tiéd! Az este felváltva fogunk rá vigyázni!

-          Azt várod, hogy vigyázzak rá az éjszaka közepén? Minden normális ember alszik olyankor!

-          Akkor én nem vagyok normális, ugyanis egész este rohangáltam hozzá, mert felriadt! Ilyenek a csecsemők Tom, gondolhattad volna, amikor elvállaltad. De ha jól sejtem, te nem tudsz gondolkodni.

-          Igazán? Te sem, csak okoskodni!

-          Bocsáss meg, az, hogy leolvasd a kameráról, mit kell mondanod, sokkal megerőltetőbb lehet! – jegyezte meg Megan.

-          Én legalább nem hordok össze sületlenségeket, te kis felfuvalkodott perszóna!

Megan keze villámcsapásként érte el Tom arcát, aki döbbenten nézett vissza rá. Egyikük sem hitte el, hogy képes volt felpofozni, de őszintén szólva, Meg nem bánta, hogy megtette. Ezt már régen kiérdemelte.

Emma vad hüppögésbe kezdett, Megan felvette és ringatni kezdte.

-          Nyugodj meg édesem, Tom bácsiék csak játszanak… Nyugalom, nincsen semmi baj…

-          Te…

Éles telefoncsörgés törte meg a feszült légkört, és a férfi a készülékhez trappolt és feltépte.

-          Mi van? – szólt bele cseppet sem barátságosan.

-          Mi vagyunk, csak azért telefonálunk, hogy minden rendben van-e… - szólt bele Bill aggodalmaskodva.

-          Hogy minden rendben van-e? – nézett Megan-re szúrósan. Most elmondhatná neki, hogy a nő megpofozta, de ha nem teszi, meg az adósa marad. Elmosolyodott és folytatta- Igen, minden a leeegnagyobb rendben van, nem aggódj! Tökéletesen kézben tartunk mindent! – dörzsölte meg bepirosodott arcát.

-          Ennek nagyon örülök! Féltünk, hogy nem jöttök majd ki egymással!

-          Mindent megbeszéltünk, puszi pajtások vagyunk, igaz Megan?

-          Menj a fenébe… - sziszegte a nő halkan.

-          Azt üzeni, hogy puszil titeket!

Megan a lépcső irányába indult, minél hamarabb el akart tűnni onnan, de Tom nem akarta hagyni, így gyorsan elköszönt Billtől és letette a kagylót.

-          Várj csak egy percet!

-          Nos, ahogy azt megbeszéltük, reggel van, a tiéd! – adta a kezébe Emmát- És ha jól sejtem, már tisztába is teheted, szia!

Gyorsan felrohant a lépcsőn, tudta, hogy a férfi nem fogja követni, ha Emmának szüksége van rá. A szobájába sietett és villámgyorsan letusolt, majd felöltözött. Mire leért, Tom már végzett és vészese közeledett hozzá.

-          Azt hiszem, tartozol még valamivel. Mondjuk egy bocsánatkéréssel!

-          Várj csak, had gondolkozzam! Nem, én nem hiszem! – rázta a fejét Meg.

-          Na ne viccelj…

-          Eszemben sincs Tom és most hagyj békén! Megérdemelted, amit kaptál! – ment el mellette, de a férfi elkapta a karjánál.

-          Úgy gondolod? –szorította sarokba.

-          Úgy! –szegte fel a fejét dacosan - Engedj el… Dolgoznom kell…

-          Ebben a szerelésben? – mérte végig tetőtől talpig – Mióta kell térdig érő szoknya és egy majdhogynem átlátszó ing a munkába?

-          Tudtommal nem a zárdában dolgozom Tom!

-          És akkor már közönségesen kell felöltöznöd?

-          Mi a fene közöd van hozzá? Ez egy normális irodába való öltözet és megjegyzem, hogy egyáltalán nem átlátszó…

Tom tekintete a mellére terelődött, és szinte égette Megan bőrét. Emlékezete szerint a férfi még sohasem nézett rá, legalábbis nőként és most zavarba hozta, hogy bámulja. Mintha csak most döbbent volna rá, hogy ő egy nő… Hirtelen melegük lett és Meg tényleg úgy érezte, mintha nem viselne semmit sem.

-          Engedj el… - súgta erőtlenül, mire Tom eleget tett kérésének. Remegő térdekkel és szapora levegővételekkel indult munkába, és az ajtóban még magához vette a fogasról blézerét.

-          Uram Isten… - rogyott le a kanapéra a baba mellé Tom, mélyeket lélegezve.

Emma csak kíváncsian nézett fel keresztapjára, aki viszonozta pillantását és felvette a karjaiba.

-          Ez nem az, aminek látszik… - sóhajtott eltűnődve.