-          Csak egy hónapról lenne szó! – magyarázta Kate a homlokát ráncoló Megan-nak- Te vagy a keresztanyja és nem jó, hogy a keresztapjával nem jössz ki.

-          Nézd Kate…

-          Meg! Te vagy a legjobb barátnőm, Bill a férjem és a bátyja a mindene! Tudom, sokszor nehéz vele, de…

-          Sokszor? Állandóan.

-          De sokat jelentene mindkettőnknek, ha ti ketten vigyáznátok a kis Emmára, amíg mi elutazunk. Mindketten sokat dolgoztok, jót fog tenni egy kis babázás. Csak egy éves, nem csinál mást, csak eszik, alszik, kakil…

-          Ez most komoly? És Tomra bíznád? – kuncogott Meg.

Nem tudta elképzelni a férfit, mint gyengéd, gondoskodó keresztapa.

-          És rád! A két vendégszoba a tiétek.

-          Nem fog menni. Hogy Tom és én egy fedél alatt… Félnék, hogy valamit rosszul csinálnánk és Emmának baja esik.

-          Nem esik! Maximálisan megbízom bennetek! De ha azt mondod, hogy nem, én megértem. Csak tudod szerettünk volna Billel elutazni, mivel a nászutat ki kellett hagynunk a pici miatt…

-          Ne kezdj a bűntudatomra hajtani, ez nem ér!

-          Rendben, akkor lemondjuk. – sóhajtott Kate, ajkai szélén mégis mosoly bujkált.

-          Jól van, jól van, elvállalom! De sokkal jössz nekem.

-          Tudom, tudom! Imádlak! Holnapra akkor hozd ide pár holmidat, addig írunk egy hosszú listát, mik a teendők és az orvos száma is ott lesz, vész esetére. Ha történne valami, hívjatok.

-          Oké… most megyek, felkészítem a gyomrom.

-          Rendben! – mosolyodott el Kate- Kikísérlek.

A nappalin áthaladva Meg ott találta Emmát a kiságyban, aki csillogó szemekkel nézett fel rá. Nem tudott ellenállni a csöppségnek, felvette karjaiba a kis testet.

-          Hát szia életem! Holnaptól én vigyázok rád, na jó lesz?

-          Úgy érted, MI vigyázunk rá! – javította ki Tom, lelépve az emeletre vezető lépcsőről.

-          Tom…

-          Megan… - biccentett felé a férfi.

Úgy vették egymást szemügyre, akár az ellenséges oroszlánok a támadás előtt prédájukat. Csak azt nem lehetett még tudni, ki az oroszlán és ki a gazella.

-          Hogy vagy?

-          Prímán! –felelte foghegyről Meg- De kérdezz meg egy hónap múlva. És… khm… te?

Aki ismerte őket, tudta, hogy ez nem társalgás, messzemenően sem. Sokkal inkább hasonlított két ember szenvedéséhez foghúzás közben.

-          Jézusom, hidegrázást kapok tőletek! – mosolyodott el Kate, belépve a szobába- Menjetek, holnap reggel találkozunk! – kísérte ki őket. Meg azonnal taxit hívott, ahogy battyogtak le a lépcsőn a hatalmas előkertbe.

-          Mi böki annyira a csőrödet Meg, jól elleszünk! – próbált Tom békülékenyen szólni.

-          Őszintén? Fogalmam sincs, hogyan bízhatták rád Emmát, ez nagy felelőtlenség.

-          Felelőtlenség? – állította meg Tom dühösen a nőt.

-          Igen, az! Nézd, én nem akarlak megbántani, de lássuk be, hogy te mindig is a szórakoztató nagybácsi voltál, sosem kellett felelősségteljesen viselkedned, mert ott voltak a szülei.

-          Neked sem kellett túlzottan törnöd magad.

-          Mégis többet tettem már, mint te. Csodálkozom, hogy elvállaltad, hisz a nőcskéidet ide nem hozhatod fel.

-          Kissé feszült vagy, tudod mi segítene neked? A szex! Ki kéne próbálnod, talán nem lennél ilyen hárpia!

-          És ha jól értem, te szívesen segítenél ebben… - jegyezte meg Megan szárazon és hűvösen végigmérte a férfit.

-          Ugyan Meg, hozzád sem nyúlnék, de biztosan vannak kétségbeesett fazonok is a világon! – rántott vállat Tom.

-          Menj a pokolba.

-          Oda készülök, ha nem tudnád… egy hónap egy sorvasztóan unalmas nővel… De most csak haza. A te taxid is itt van. Akkor a holnapi viszont látásra! – kacsintott, majd beszállt az autójába és elhajtott.