-Tom szeret!

-Ezt már hallottam…

-Akkor hidd is el végre! Mert ez az igazság! –Rebeca.

-Mi van még?

-Amikor nem mondta el neked, hogy tudja ki vagy… Minden nap beszéltek Billel telefonon, el akarta mondani, de félt! Sőt, rettegett, hogy elveszít téged! Tudta hol laksz és nem volt benne biztos, hogy őt választanád…

-És talán nem dönthetem el én?

-És kit választottál volna?

-Tomot! –vágtam rá- Apát… nem tudom… -láttam be.

-Na látod!

-Ez akkor sem így működik…

-Tudom…

-Van még valami?

-Van! Utánad mentek Billel, mert már nem bírta nélküled! Azt akarta, hogy valamit kitaláljatok ketten!

-Ketten? Azt mondta, nélkülem nem megy el! Hát ez nem éppen úgy hangzik, mintha más választásom lenne…

-Na és azt tudod, hogy pár hete miért tűnt el?

-Gondolom, talált mást és feladta…

-Nem…

-Értem…

-Nem is érdekel?

-De… -próbáltam nem túl gyorsan rávágni.

-Apád és Tom megkönnyebbítették a döntésedet!

-Hogy érted ezt?

-Szerinted miért hozott apád pont ide?

-Mert azt hiszi, hogy köztünk még lehet bármi is!

-És miért nem lehet igaza?

-Azért mert… elhagyott…

-Mikor?

-Amikor eljött San Franciscóból! Szó nélkül…

-És te biztosan azt hiszed, hogy ő…

-Talált mást! Egy… egy sokkal jobbat nálam! Tudod, nem vagyok valami egyszerű nő… és Tom megunta, hogy nem bocsátok meg neki… Pedig meg akartam mondani neki, hogy mennyire szeretem őt… -lábadt könnybe a szemem- De ő elment. Mostanra már együtt lennénk…

-Most együtt lehettek…

-Nem…

-Pedig Tom csak azért jött haza ilyen hirtelen, hogy minél hamarabb az övé lehess! Ő és az apád összevonták a cégüket! Társak lettek! Így ideköltöztök Németországba és nem kell választanod! Együtt lehettek!

-Ez… ez igaz?

-Igen, az! –vette el tőlem a telefont Tom, aki úgy tűnik, végig a hátam mögött állt- Kösz mindent Rebeca, innentől magam is boldogulok! –tette le.