-Sophie… -kapott utnam, de hiba.
-Hogy tehetted… -nztem apmra csaldottan.
-Kislnyom, hallgasd meg!
-Nem! –mentem ki a limuzinhoz, de az mr nem volt sehol. Nagyszer. Leltem a lpcsre, s ott bosszankodtam. Mirt okoznak nekem mindig fjdalmat, mirt kell mindig felszaktani ezt a sebet? A krnyket mg mindig nem ismertem, mgis hov meneklhetnk? Mondjuk Billkez mg eltallok…
-Nem, nem, gondolkodj Sophie, is hazudott neked… de taln Rebeca nem. Rebeca nem…
-Rebeca Kaulitz szmt krem… -hvtam fel a berlini telefonkzpontot.
Pr perc mlva mr hvtam is…
-Igen, tessk? –vette fel- Amanda, irny kezet mosni!
Ahogy arra a kislnyra gondoltam, elmosolyodtam. Annyira megszerettem ket.
-Rebeca?
-Sophie?
-n vagyok…
-Te j g, rd nem szmtottam! Itt vagy mr Nmetorszgban?
-Szval te is benne voltl?
-Tudtam rla, hogy jssz, de…
-rtem… nos, akkor…
-Vrj!
-Nem Rebeca, ez az n letem s semmi jogotok sincs irnytani!
-Mi nem irnytani akarjuk…
-Csak? Mit akartok?
-Jt tenni! Segteni!
-Ha segteni akartok, akkor bkn hagytok s hagyjtok, hogy magam irnytsam az letemet! s a dntseimet is magam hozzam! Tomrl pedig hallani sem akarok, rted?
-De szereted!
-Tudom!
-s is tged!
-Nem igaz! s most leteszem…
-Vrj mr! Azt hiszem, ideje lenne megtudnod vgre az igazsgot! n elmondhatom neked, bzz bennem…
-Hallgatlak… -mondtam kis habozs utn.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
