-Hogy van? –támadt le egyből Tom, amikor kiértem.

-Minden rendben! Már menne is haza…

-Mondtam, hogy nem lesz semmi baj…

-Akkor is rám hozta a frászt! –förmedtem rá, majd mindketten nevetni kezdtünk.

-Ön is hozzátartozó? –jött oda egy nővér az ígért listával és Tomra nézett.

-Hát… nos én csak…

-A férjem! –jelentettem ki- Nyugodtan beszélhet előtte.

Nagyjából ugyanazokat mondta el, mint az orvos, de azért jól átolvastam a listát.

-Mi az? –néztem Tomra, aki csak mosolyogva nézett.

-Semmi… -mondta, de a szeme mást mondott. Igenis volt valami…

De minek örült annyira? Nem tudom, de ki fogom deríteni…

Pár nap múlva vittem apát haza, aminek már nagyon örült, nem tudom miért félnek az emberek a kórháztól, elvégre azért mennek oda, hogy meggyógyuljanak, nem? Felakartam hívni Tomot, hogy megköszönjem neki, amiért mellettem volt, de amikor felhívtam a szállodáját, nagyon ledöbbentem.

-Hogy érti, hogy nincs ott?

-Kijelentkezett tegnap este!

-Az nem lehet… Másik szállodába ment?

-Nem hinném, mivel azt kérte, hogy a leghamarabbi Németországba repülő gépre szerezzek neki két jegyet!

-Értem… -néztem magam elé- Köszönöm… -tettem le és próbáltam valami ésszerű magyarázatot keresni arra, hogy Tom miért lépett le éppen most. És vajon kinek kellett a másik jegy? Semmit sem értek, azt hittem, nélkülem nem megy el és hogy mostmár újra együtt leszünk… Feladta volna? Azt hittem kitartóbb, hisz szeret. Vagy nem? Meg kell tudnom, hogy kivel ült azon a gépen. Biztosan egy nővel… Igen, csak egy nő lehetett az…

-Az úr kérdezi, csatlakozik-e a reggelihez hozzá! –jött be Olga, pont a legjobbkor…

-Nem… nem vagyok most éhes…

-Nem akarok tolakodó lenni, de… valami baj van?

-Igen, baj van! De ahhoz senkinek sincs semmi köze! Mondd meg neki, hogy nem megyek és most kifelé!