Nem lehet… Itt áll mögöttem teljes életnagyságban… Most, amikor itt van, hallom a hangját, most tűnik fel, mennyire hiányzott az elmúlt pár hétben.

-Beszélhetnénk? –hajolt a fülemhez. Libabőrös lettem, ahogy forró leheletét a nyakamon éreztem. Pont most kellett nekem feltűzni a hajamat -Gyönyörű vagy… -súgta, mire majdnem felnyögtem.

De megálljt kellett parancsolnom a szívemnek, mert az eszem közbeszólt.

-Nem akarlak látni! –hunytam le a szemem.

-De igen… hiányoztál! –ölelt magához hátulról.

-Ne gyere a közelembe… -mert elgyengülök, tettem hozzá magamban. Eltaszítottam és felrohantam a szobámba.

-Szereti őt? Komolyan gondolta, amiket nekem mondott? –kérdezte Richard Tomtól.

-Igen!

-Hallhatta, ő is szereti magát! Csak ne adja fel!

-Holnap reggel is eljönnék, ha nem gond…

-Nem! Nyugodtan jöjjön, nekem úgyis korán kell bemennem az irodába, amíg Sophie újra bele nem rázódik… de még kímélni akarom az üzlettől!

-Köszönöm! –rázott vele kezet Tom.

-Na? Na? Na? Kibékültetek? –kezdte faggatni Bill, amikor visszaért hozzá a szállodába.

-Nem! Hallani sem akar rólam! Hallottam, ahogy azt mondja szerte, de úgy érzi, semmibe vettem! Rám sem mert nézni, de éreztem rajta, hogy kezd elgyengülni… Nem megyek el nélküle Bill, nincs az az isten, hogy én lemondjak róla…

Volt képe idejönni, ezt el sem hiszem. Az apám sem szólt ám, hogy itt van, azt mondta telefonon keresett… Miért kellett most eljönnie?

Nem tudom, mikor alhattam el nagy gondolkodásomban, csak azt tudtam, hogy jó későn…

Finom illatokra lettem figyelmes, talán túlságosan is ismerő volt. Elmosolyodtam és nyújtózkodni kezdtem. Csukott szemmel élveztem a lustálkodást, semmi kedvem és energiám nem volt kimászni az ágyból.

-Jó reggelt Csipkerózsika… -hallottam egy szintén ismerős hangot, majd puha ajkak kezdték az enyémeket falni, mire kinyitottam a szememet jó nagyra. Tom!

Nehéznek éreztem a szemhéjaimat, így ismét lehunytam a szemem. Teljesen elgyengített ez a csók…

Hirtelen azt sem tudtam, hol vagyok, mintha visszamentünk volna az időben pár héttel korábbra. Akaratlanul is átöleltem a nyakánál, közelebb húzva őt így magamhoz.

-Sophie… -sóhajtott fel Tom- Annyira szeretlek! –csókolt a nyakamba.