-Lehetetlen! –csuklott el a hangom és felálltam.

-Hová mész? –pattantak fel.

-Ne haragudjatok, de most egyedül akarok lenni! Ti egyetek nyugodtan…

-De… de nincs nálunk pénz…

-Tessék?

-Mindig te fizetsz!

-Oké… -sóhajtottam, már látom, hogy nem Adam az egyetlen, akinek a pénzemre fáj a foga. Remek kis barátnők, mondhatom. Amikor eltűntem is biztos csak azért hiányoltak, mert nem volt olyan balek, aki fizetne nekik. Leraktam 200 dollárt az asztalra és otthagytam őket. Annyival már elboldogulnak bőven.

-Szia kislányom, kerestek! –fogadott apa, amikor hazaértem.

-Mi? Ki? –néztem rémülten körbe. Csak ezt ne mondja, hogy…

-Telefonon keresett, utánad érdeklődött, hogy vagy, de nevet nem mondott!

-Tom…

-Utánad jött? –csillant fel a szeme.

-Nem, nem utánam! Csak itt van a városban! A véletlen műve, hogy pont itt van! Nézd, tudom… -tettem hozzá az „ugye te sem gondolod ezt komolyan” nézése láttán- Hogy azt szeretnéd, ha megbocsátanék neki!

-Megmentette az életedet!

-Tudom, de ha ő nincs, eleve nem is kerülök ilyen helyzetbe!

-Szereted őt!

-Tudom! Azt hiszed nem vettem észre, hogy egyfolytában rá gondolok, utána sóvárgok?

-Én látom, ezért nem értelek!

-Átvert, kihasznált, hazudott nekem, végig tudta, ki vagyok, mégis elszakított a családomtól!

-Nem akarta, hogy elmenj, mert szer…

-Ki ne mond! Nem szeret! Én ha szeretek valakit, nem rabolom el! Tisztelem annyira, hogy elmondjam neki az igazat és hagyom, hogy ő döntsön az életéről. Nem akarom irányítani és manipulálni! Ha szeret, velem marad, ha nem, hát nem! Bízok benne, hogy szeret! De amit ő tett, az nem szerelem! –csuklott el a hangom- Semmibe vett…

-Szeret téged, fél, hogy elveszít!

-Nem érdekel!

-Dehogynem! Szereted! Az előbb mondtad, hogy szereted, nagyon is érdekel, mi van vele!

-Igen… szeretem őt… -mondtam halkan.

-Ennek örülök… -lépett mögém Tom, mellkasát a hátamon éreztem, levegőt is elfelejtettem venni hirtelen.