Éjjel furcsa álmom volt… vagy talán emlékkép?

-Elegem van! –rohantam fel a szobámba és becsaptam magam után az ajtót.

Átöltöztem és felhívtam a magángépem kapitányát, hogy fél óra múlva fel óhajtok szállni. El akartam menni innen, minél hamarabb. Amikor ez megvolt, kikapcsoltam a telefonomat és az íróasztalom alsó fiókjába rejtettem. Nem vittem semmi iratot, sem ruhát, úgy voltam vele, hogy csak pár napra tűnök el, addig meg minek cipeljem, majd veszek ott, ha leszálltunk. Csak a pénztárcámat vittem magammal egy kis kézpénzzel és annyi. Semmi mást. Nem vágytam semmire, és senkire…

Amikor leszálltunk, kerestem egy olcsóbb motelt, hátha észrevétlen tudok maradni, utána elindultam sétálgatni a városban.

És amikor leléptem a járdáról, kocsifékezést hallottam, és vele egy időben egy ütést éreztem a fejemen…

Ekkor ébredtem fel. A szobámban találtam magam, a hatalmas ablakon pedig csak úgy ragyogott be a nap.

-Reggel van… álom volt…

Amint magamhoz tértem az asztalomhoz szaladtam és kinyitottam az alsó fiókot. Ott volt a telefonom, tehát nem csak egy egyszerű álom volt… de mi lehet a PIN-kód?

Felvettem egy köntöst és lementem megkeresni a konyhát, mivel már farkaséhes voltam. Tegnap egy falatot sem ettem, reggel Adam felbukkanása miatt, aztán ott volt az a fél napos út, ami eléggé kifárasztott. Mire ide értem már sötétedett.

-Elnézést! –láttam meg a lépcső aljánál a tegnapi cselédet- Olga, ugye?

-Igen kisasszony, miben segíthetek?

-Az… apám?

-Az étkezőben van, mindjárt tálaljuk a reggelit, óhajt csatlakozni hozzá?

-Igen… óhajtok… öhm… lehetne egy kérésem?

-Igen kisasszony, mit óhajt?

-Abba hagyná ezt a finomkodást? Úgy értem… nem kell ez az óhajtós szöveg, sem ez a kisasszonyozás. Csal Sophie! Egész egyszerűen csak Sophie…

-Rendben kis… khm… Sophie!

-Köszönöm! Megmutatná nekem az étkezőt?

-Kövessen! –mosolygott rám- És remélem, nem sértem meg… de sokat változott a távolléte alatt!

-Igen… azt hiszem, igaza van…