-Mindenki erről beszél? –kérdeztem halkan.

-Igen!

-Kimentem a nappaliba és bekapcsoltam a tv-z.

-Richard Thompson nem adja fel, tovább keresi lányát, aki pár hónapja elment otthonról, de az óta sem adott életjelet magáról, ezért a világhírű milliárdos azt feltételezi, hogy elrabolták! –mondta a bemondó nő, majd Richard Thompson… vagyis az apám jelent meg a képernyőn.

-Sosem csinált ilyet! Azt mondta, elmegy pár napra kiszellőztetnie a fejét, de nem hívott azóta sem. Mindig is jó kapcsolatunk volt egymással, ezért hiszem azt, hogy valami baja esett és…

-Elég… -szorult össze a szívem, így inkább kikapcsoltam.

-Kicsim… -lépett közelebb Tom.

-Ne… ez nekem sok… -mentem fel a szobámba. Furcsa volt ott megint, mióta összejöttünk Tommal, nála alszok, csak a cuccaim maradtak itt.

Ideges voltam és nem csak azért, mert végre tudom ki vagyok, hanem Tom miatt is. Remélem nem igaz, amit sejtek.

-Sophie… -jött utánam pár perc múlva Tom. Idegennek éreztem ezt a nevet és az ő szájából valahogy még furcsábban hatott.

-Te tudtad?

-Figy…

-Tudtad… -sóhajtottam- Mégis… mióta? És miért nem mondtad el?

-Féltem, hogy elveszítelek…

-Így veszítettél el…

-Nem! Kics…

-Mióta tudod? Őszinte választ várok! Hm? Mióta? Mióta hazudsz nekem?

-1… 1 hónapja…

-2 hónapja vagyok itt! Egy hónapig szartál arra, hogy engem egy másik földrészen keresnek és aggódnak értem? –küszködtem a könnyeimmel- Hazugság volt minden!

-Nem! Szeretlek!

-Mit akarsz tőlem? A pénzemet? Hát tessék, a tiéd lehet, nekem nem kell! Megnyugodhatsz, minden ki lesz fizetve, amit csak rám költöttél, az utolsó euróig!

-Nem kell semmi, csak te!

-Nem tudok neked hinni! Nem megy!

-Kérlek…

-Te mit tennél a helyemben? Mondd, mit tennél? Maradnál, mintha mi sem történt volna?

-Megértem, hogy dühös vagy, de…

-Csalódott vagyok… mindenre számítottam az elmúlt 2 hónap alatt Tom, mindenre… csak arra nem, hogy pont te fogsz átverni! Haza megyek, az igazi otthonomba… nem kell tovább az amnéziás tyúkot pátyolgatnod! –hagytam ott.