-Kicsim… -ébresztgetett Tom.

-Igen? –mosolyodtam el a hangját hallva és közelebb bújtam hozzá.

-Öltözz, mindjárt ebéd! –csókolt a nyakamba gyengéden.

-Miért kell ahhoz felöltözni?

-Mert nem itthon eszünk!

-Nincs kedvem elmenni…

-Muszáj, már megigértem!

-Kinek?

-Anyunak!

-Mi? –pislogtam rá- De hát…

-Kérlek… -nézett rám kérlelő tekintettel és nem tudtam ellenállni neki, bármennyire is tartottam attól a találkozástól- Kérlek… -lehelt finom csókot ajkaimra.

-Ha ez ilyen fontos neki…

-Nem. Ez nekem fontos! –ragyogott fel a szeme.

-Akkor megyek tusolni… ne várakoztassuk meg!

-Imádlak, köszönöm! –mosolygott utánam.

-Megyek! –csókoltam meg, majd elfoglaltam a fürdőszobát és készülődtem.

A gyomrom görcsben volt végig, ahogy egyre közeledtünk az anyja házához, pedig tudtam, hogy nem lesz baj, ez csak egy ebéd. Egy egyszerű ebéd… ahol történetesen annak a férfinak, akit szeretek, az anyjával ismerkedek meg és annak élettársával.

Talán mentőkörülmény, hogy Bill is ott lesz, talán így nem rám összpontosul minden figyelem…

-Bill már itt van! –állapította meg Tom a ház előtt álló autóra nézve, miközben leparkolt.

-Te jó ég, késtünk? Pedig igyekeztem sietni…

-Nyugi, Bill mindig korán jön… -mosolygott rajtam.

-Mi olyan vicces?

-Semmi! –szállt ki és én is követtem a példáját.

-Szóval? .erősködtem az ajtó felé menet.

-Figyelj ide kicsim! -ölelt magához. Ne stresszelj, mert felesleges! Ez csak egy egyszerű ebéd, oké?

-Oké…

-Mély levegő! –csókolt meg gyengéden és hosszan.

-Á, megjöttetek? –nyílt ki az ajtó hirtelen.

-Szia anyu! –köszönt az asszonynak Tom, de nem engedett el, átkarolt a derekamnál és betolt maga előtt- Bocs, hogy késtünk! –súgtam oda Tomnak.

-Kockáztassam meg, hogy még idegesebb leszel?

-Tom!

-Nyugi! –csókolt meg és mi is bementünk a konyhába.