-Mihez volna kedved? –ölelt át hátulról.
-Legszívesebben egész nap ágyban lustiznék.
-Egész nap ott lehetünk Csipkerózsikám! –csókolt a nyakamba, mire felsóhajtottam, de most nem a kéjtől. Rossz érzés fogott el.
-Tom…
-Baj van? –fordított maga felé.
-Téged… egyáltalán nem zavar, hogy azt sem tudod, ki vagyok? Hogy egyáltalán hogy hívnak, hol lakom, van-e testvérem… barátom… kutyám, vagy macskám! Kik a szüleim… élnek-e még! Hol dolgozom… ki vagyok én! Van-e valami hobbim, hóbortom, káros szenvedélyem!
-Css! –csókolt meg gyengéden- Tudom ki vagy! A szerelmem! Mit számítanak ezek a dolgok? Az a fontos, hogy itt vagy velem és ez alatt a pár hét alatt kiismertelek annyira, hogy tudjam, milyen vagy! Bújós, szeszélyes! Morogsz, ha nincs reggel kávé! Harcolsz az igazadért, mint egy vadmacska! Fontos számodra az erkölcs, ezt az első héten meg is tanultam! –mosolyodott el- Makacs vagy, de így imádlak, ahogy vagy! Hidd el! Nekem csak az számít, amit itt látok! Ezt a barátos dolgot már nem is feszegetem! Most én vagyok a barátod! És ha rajtam múlik, egy ideig az is leszek!
-És ha visszajön az emlékezetem?
-Akkor is! Megoldjuk!
-Remélem!
-Csak bízz bennem… Ha eszedbe is jutnak a dolgok, maradhatsz itt! Természetesen hazaviszlek a családodhoz, de visszajövünk majd ide! Vagy én megyek oda, ahogy alakul majd!
-Köszönöm!
-Mit édesem? –simogatta meg az arcomat.
-Mindent! Hogy itt vagy, hogy…
-Ne köszönj semmit sem, nem kell! Szeretlek! Ezért csinálok mindent!
-Akkor azt köszönöm, hogy szeretsz! –mosolyodtam el.
-Ne érts félre… de örülök, hogy elütöttelek!
-Én is! –mosolyodtam el- Csak ez az amnézia ne lenne…
-Csak ezt sajnálom az egészben… -csókolt a nyakamba.
-Tom… -húzódtam el.
-Igen? –húzott vissza magához.
-Hogy nem vagy fáradt? Egész este…
-Egész nap is bírnám! –mosolyodott el.
-Te igen, de én alig állok a lábamon!
-Nem is kell, elég ha fekszel! –nevetett.
-Úristen! –jutott eszembe valami és felrohantam felöltözni.
-Mi a baj? –jött utánam Tom.
-Öltözz!
-Miért? Hová megyünk?
-Terhességi tesztet venni!
|