-Erről álmodtam már mióta… -szólalt meg Tom elfúló hangon pár perc múlva.

-Mióta?

-Mióta felébredtél a kórházba… -csókolt meg- Ugye nem okoztam fájdalmat?

-Nem! Ennél jobb nem is lehetett volna!

-Szeretlek! –bújt a nyakamhoz.

-Én is szeretem magát…

-Még most sem tegezel? –harapott a nyakamba, mire felnevettem.

-De, bocsánat! Megszokás… Azt akartam mondani… én is szeretlek!

-Remélem, nem bánod meg reggelre…

-Nem fogom! –simítottam végig a hasán és éreztem, hogy a férfiassága ismét éledezni kezd. Fölém mászott és ismét mozogni kezdett.

-Remélem nem vagy fáradt…

-Nem! Tom, szeretkezz velem egész éjszaka…

És úgy is lett. Az egész éjszaka a miénk volt, sőt még a reggel is és minden más. A kettőnkké. A szerelmünkké. Nem volt olyan perc, hogy ne csókolt volna meg. Őrültem boldog voltam.

-Nagyon szeretlek! –köszönt egyik reggel, ahogy kinyitottam a szemem.

-Mióta vagy fent? –nyújtózkodtam mosolyogva.

-Egy ideje…

-Mondd, hogy addig nem engem néztél…

-Most hazudjak? –mosolyodott el- Minden éjjel úgy fekszem le, hogy attól félek, csak álom vagy…

-Nem vagyok az! Még nem vetted észre? –húztam fel az egyik szemöldököm kacéran.

-Kezdem kapizsgálni. –mosolyodott el szélesebben, ahogy bebújtam az ő takarója alá és teljesen hozzásimultam.

-Akkor jó! –csókoltam a nyakába- Ja, mellesleg én is szeretlek…

-Boldog vagyok veled…

-Én is! Szeretek melletted ébredni, feküdni, aludni, egyáltalán csak melletted lenni.

-Akkor jó, de mondanom kell valamit!

-Igen?

-Lent van egy pasas és azt állítja, hogy a barátod!

-Nagyon vicces! –csíptem a hasába.

-Jól van, na… -nevetett- Kíváncsi voltam a reakciódra.

-Ez a reakcióm… -ültem fel és megcsókoltam finom, puha ajkait.

-Reakció elfogadva… -húzott magára.

-Mást nem is tehetnél!

-Szeretlek!

-Én is szeretlek Tom! –néztem mélyen a szemébe, utána lementünk reggelizni.