-Próbálok beszélni vele… -érkezett haza Tom Billel, távozásom után nagyjából egy órával.

-Megőrülök tőle! –morgott Tom az orra alatt.

-Mondtam, majd beszélek vele… Menj a konyhába és nyugodj le! –indult felfelé a lépcsőn Bill, Tom pedig követte az utasítást. Viszont alig pár perc múlva Tom felkiabált Billnek.

Amikor odaértek egymáshoz egyszerre szólaltak meg.

-Elment!

Tom egy cetlit szorongatott a kezében.

-Mi van ráírva?

-Az, hogy elment és majd ha eszébe jutottak a dolgok és tudja ki ő, akkor visszaadja azt a pár eurót, amit elvett! Ja, és hogy bocsássam meg, hogy ennyi galibát okozott. Elment, mert úgysem érdekelne…

-Ezt mondtad neki? Hogy nem érdekel, ha elmegy?

-Igen, mert oltári mérges voltam! De egy percig sem gondoltam komolyan!

-Gyere, keressük meg!

-… Kérem, árulja el! –kérte az egyik szállodai pultost Tom- Nem jelentkezett be az elmúlt egy órában egy 170 cm körüli, hosszú barna hajú, kékszemű nő? Úgy 20-30 év közötti, de inkább közelít a 20-hoz!

-Sajnálom, de nem adhatok ki adatokat!

-Kérem szépen… -vette elő a tárcáját Tom- 10 euró? –adta oda- Kérem!

-3/4 órája szállt meg! Egyedül volt és kicsit zavarban volt, amikor kérdeztem, milyen névre lesz!

-Hanyas szoba az övé?

-Nézze, nem mondhatom meg, mert…

-Még 10? –tette a pénzt a pultra.

-A 93-as szoba!

-Köszönöm! –indult is a liftek felé Tom.

-A kocsiban várlak! –kiabált utána Bill.

Tom felment a 3. emeletre és megkereste a 93-as ajtót. Mély levegőt vett és bekopogott.

-Pillanat! –szóltam ki és megtöröltem vizes hajamat, majd kinyitottam.

-Kipakolt már? –kérdezte egyből Tom.

-Ő… m-még nem, de…

-Remek! –ment be és felkapta a cuccomat, megfogta a kezem és maga után húzott.

-Várjon! Hé! Vizes a hajam!

-Meleg van, majd megszárad!

-Na de…

-Ha hazaértünk, megszárítja!

-Haza? –torpantam meg.

-Igen! –fordult felém türelmesen- Hozzám! Haza!