-Csüccs a helyedre! –utasította Bill elfojtva a nosolyát, de én láttam rajta, hogy alig megy neki.

-Jó étvágyat! –tálalt Rebeca.

-Jó illata van! –ültem le.

Tom mellettem foglalt helyet és közben észrevétlenül végighúzta kezét a combomon, mire a szívem a torkomban kezdett dobogni. Megvártam, míg leül és közelebb hajoltam hozzá.

-Mi lenne, ha mellőzné a simogatásokat, cirógatásokat, csókolgatásokat és sutyorgásokat? –súgtam a fülébe vigyorogva.

-De hát most is maga sutyorog! –súgta vissza és ismét végigsimított combomon, mire kicsit megugrottam.

-Nem illik sugdolózni az asztalnál! –nevetett Amanda.

-Igazad van! –tüntettem el Tom kezét és hozzáláttam az evésnek. Bill és Rebeca csak mosolyogtak és ettek tovább.

-Hopp a villám! –nézett Tom a földre evőeszköze után.

-Felveszem! –láttam a fejébe.

-Majd én! –mosolygott rám kedvesen és lehajolt. Megszorítottam a villát, amikor Tom megcsókolta a combomat.

-A fene… -még egy csók.

-Meg… meg van már? –hunytam le a szemem és remegni kezdett a kezem.

-Meg! –búcsúzott lábaimtól, visszaült a helyére és kinyitottam a szemem.

Tudtanm hogy ahogy hazaérünk számonkérem. Nem teheti ezt csak úgy. De mégis! Mintha egy pár lennénk. Nem érdekli semmi, nem tud viselkedni. Kezét a combomon „felejtette”, simogatott, még a szoknyámat is felakarta húzni.

-Kimennék a mosdóba, merre találom? –álltam fel így lerázva magamról a kezét.

-A folyosó végén jobbra! –segített ki Rebeca.

Észre sem vették az idő múlását, csak én számoltam már a perceket, hogy mikor szabadulhatok meg Tomtól végre. Késő este ásítottam egyet némi célzásképp…

-Hú de késő van! –állípította meg Bill.

-Valóban… -mondta tömören Tom.

-Aludjatok itt! –javasolta Rebeca- Ragaszkodom hozzá! Már elég késő van!

-Rendben, köszönjük! –Tom.

-Miben alszol? –fordult felém Bill felesége.

-Meztelen! –jelentette ki Tom vigyorogva, mire megmutatták a vendégszobát és magunkra hagytak.