Már tudtam mi kell, pontosabban ki! Nekem Tom kell, de… de ez lehetetlen.

-Mostmár igazán… -léptem el pár szám múlva.

-Ne haragudjon…

-Miért? –néztem rá újra.

-Ezért! -gyengéden magához húzott és lágyan tapasztotta finom ajkait az enyémekre. Ellenkeztem… de épp, hogy csak egy kicsit, nem bírtam tovább. Próbáltam ellökni a mellkasánál, de a taszító mozdulatból simítás lett, végül a tarkóján állapodott meg a kezem. Selymes nyelve az enyémet cirógatta, imádnivaló ajkai az enyémeket falták, de olyan szenvedéllyel és lágysággal, hogy belül olvadoztam. Mintha lázas lettem volna, hol a hideg rázott, hol melegem volt. Amikor már levegőhöz kellett jutnunk, csak akkor szakadtunk egy, csukva volt Tom szeme és mélyen felsóhajtott, akár csak én.

-Jó ég… -húzta a fejem a nyakához. Éreztem, ahogy pulzál a vére, adtam rá pár csókot, mire már vadabbul tapadt ajkaimra. Áramütésszerűen áradt szét bennem a forróság, lüktetett az alhasam is. A csók végeztével elléptem tőle már kicsit határozottabban.

-Már biztos elmentek… -mondtam halkan.

-Kik? –ráncolta a homlokát és megnyalta a száját, mintha csak az előbbi csókok maradék ízét akarná eltüntetni.

-Az a kéf fárfi…

-De én nem azért… -kezdte, de már ott voltam Billnél az asztalnál. Kérdőn nézett rám és szinte láttam lelki szemeim előtt, ahogy bármelyik pillanatban elkezdhet faggatni.

-Ne kérdezzen semmit! –néztem rá könyörgőn, mire bólintott egyet. Örültem a tapintatosságának.

A fenébe is, miért kellett megcsókolnia, miért kellett magához húznia, miért kellett viszonoznom és miért kellett olyan piszkosul akarnom is…

Mindenesetre meg kell tartanom a látszatot, hogy csak azért hagytam, hogy megcsókoljon, hogy az a két férfi lelépjen. Igaz, hogy akkor már rég elmentek, de muszáj, hogy ezt higgye. Nem tudom mennyire hihető.

Bill félúton elvált tőlünk, ment haza a kislányához és a feleségéhez, de előtte még meghívott minket másnapra ebédre. Nagy nehezen elfogadtam a meghívást, nem akartam hálátlan lenni.

Egész este Tomon járt az eszem, na és hogy ki lehet Adam. Ha nem „jelent” volna meg nekem, lehet, hogy engedtem volna Tomnak… Talán együtt lennénk már? Komolyan mondta, hogy szeret? Ezek és ehhez hasonló gondolatok és kérdések cikáztak bennem, míg el nem aludtam…