-Akkor vegyük sorra! –nevetett Bill vacsora végén- Tud németül, angolul, franciául és olaszul?
-Úgy néz ki! –bólintottam visszagondolva az olasz pincérre, akivel jót beszélgettünk.
-Teljesítmény… -nézett rám Tom megint úgy.
-Khm… köszönöm… -jöttem zavarba.
-Mindjárt jövök! –hagyott magunkra Bill és a mosdó felé indult.
-Odamegyek a pulthoz és rendezem a számlát! –állt fel Tom is.
Körbenéztem az éttermen, csupa romantikázó párt láttam. Voltak akik a táncparketten bújtak egymáshoz, voltak akik az asztal fölött sutyorogtak egymásnak szerelmes szavakat. Magányosnak éreztem magam, én is tartozni akartam valakihez, én is szeretni akartam valakit, én is szeretve akartam lenni. Aztán Tomra tévedt a tekintetem és meglepetésemre ő is épp engem nézett. Kedvesen mosolygott rám, amit viszonoztam is.
Hirtelen két férfi ült le mellém, kicsit részegek voltak már, jó kedvük volt.
-Helló, egyedül vagy? –hajolt az arcomhoz túlságosan is közel.
-Igazából…
-Én nem látok senkit!
-Mert most…
-Táncolunk?
-Nem…
-Mert miért nem? –háborodott fel a másik.
-Szia drágám! –jelent meg Tom- Bocsi, hogy késtem, feltartottak a kasszánál! Igértél egy táncot! –húzott maga után a táncparkettre.
-Köszönöm… -súgtam a fülébe, amikor magához ölelt a derekamnál. Átöleltem a nyakánál és a mellkasához bújtam.
-Nincs mit! Láttam, hogy az a két alak nem éppen békés szándékkal közeledett…
-Részegek…
-Attól még nem zaklathatnak egy gyönyörű nőt…
-Túloz… -pirultam el.
-Nem hinném!
-Elmentek! –néztem az asztaluk felé.
-Bill is megjött!
-Akkor… -léptem el tőle.
-Ne olyan sietősen! –húzott vissza- Táncoljon velem! Csak egyet…
-Hát jó! Ez a minimum, azt hiszem… -bújtam vissza.
-Csak ezért?
-Nem… -vallottam be.
Már három lassú számnak is vége, amikor észbe kaptunk. Olyan jó érzés volt azt érezni, hogy tartozok valakihez, ha csak rövid időre is. Saját világot alkottunk magunk köré, amiből nem szívesen távoztunk a való világba. Melegem lett, kimelegített a Tom iránti forró vonzalmam, ami készült többé fejlődni… egyre többet éreztem Tom közelében…
|