-Hahó… Csipkerózsika… -nyitott be hozzám Tom óvatosan.

-Ne hívjon így! –mondtam elfuló hangon.

-Jó ég, miattam sír? –ült le mellém az ágyra.

-Mit érdekli? –fordítottam hátat neki.

-Ne haragudjon… nem akartam megbántani!

-Pedig valahogy mindig sikerül…

-Bocsásson meg, elvesztettem a fejem…

-Mindig?

-De maga miatt van…

-Miért? –néztem rá hátra a vállam felett.

-Nagyon tetszik nekem! Dühít, hogy, hogy egy másik férfiról álmodik…

-Akárhogyan is… -néztem megint magam elé- Ez nem mehet így tovább! Kellemetlenül érint hogy nem tudunk együtt élni úgy, hogy ne veszekednénk. Azt hiszem, lassan eszembe jutnak a dolgok… de addig képes elviselni a házában?

-Persze! Éhes?

-Nem…

-Olyan nincs, hogy nem kóstolja meg a híres…

-Kaulitz makarónit?

-Hozok fel magának!

-De…

-Fél perc! –ment ki.

Halván mosoly bújkált szám sarkában, amikor utána néztem. Remélem, mostmár rényleg nem lesz vita köztünk.

-Jó étvágyat! –adott a kezembe egy tányért pár perc múlva.

-Köszönöm! –láttam hozzá az evésnek.

-Milyen?

-Isteni! –hunytam le a szemem, ahogy megéreztem a tészta ízét. A következő pillanatban viszont mást is éreztem a számon… egy másik szájat, ajak piercinggel… Kinyitottam a szemem és alig pár centire megláttam Tomét is mélyen az enyémbe nézni. Álltam a tekintetét egy kicsit, majd közelebb nyomult és szétnyitotta ajkait. Falta az enyémet. Lehunytam ismét a szemem és-félénken ugyan-, de viszonoztam. Amikor végeztünk csak összeérintettük a homlokunkat és úgy voltunk fél percig szótlanul. Végül én törtem meg azt a fojtogató csendet.

-Miért csinálta? –kérdeztem még mindig csukott szemmel.

-Makarónis volt…

-Megtöröltem volna…

-És hagyjuk kárba menni? –éreztem a hangján, hogy mosolyog.

-Menjen el…

-Jó éjt… -állt fel és kifelé indult.

-Tom… én is szívesen álmodtam volna valaki másról! –szóltam utána. Még visszanézett rám, majd kiment.