-Jó reggelt! .jött be Tom a konyhába ebéd körül.

-Te itthon vagy? –nézett fel a  tányérjáról Bill.

-Jah! –ásított Tom- Miért? Hol lennék?

-Nem azt mondta… -nézett rám Bill.

-Azt mondtam, dolga van…

-Aludni? Miért nem keltette fel?

-Felkeltettem…

-És? Lerázta?

-Aludnom is kell valamikor! Mondtam, hogy vigye el a kocsit! .förmedt rám Tom.

-Nem tudok vezetni és nem ismerem a várost!

-Akkor miért nem mondta?

-Próbáltam!

-Hát úgy látszik, nem elég kitartóan! –tette karba a kezeit.

-Győzködjem órákig, hogy hé, nem tudok vezetni? Szóhoz sem engedett jutni!

-Azért, mert olyan korán…

-Azt mondtad, hogy elviszed! –vágott közbe Bill.

-Most mellé állsz?

-Az igazság mellé!

-Remek, szövetkezzetek csak!

-Elég, elegem van! Maga… kibírhatatlan! –hagytam ott őket majd’ felrobbanva.

-Mi bajod van? –vonta kérdőre Bill.

-Semmi… -nézett utánam Tom.

-Látom rajtad! Én nem veszem be, hogy mind azért van, mert fel mert kelteni! Halljam!

-Tegnap este… álmodott egy férfiról, aki azt mondta neki, hogy ő az övé! Aztán elhúzódott tőlem én meg… csak tiszteletben tartom az akaratát! Nem akar semmit sem tőlem…

-De nem úgy kell békénhagyni, hogy bunkózol vele! Be kellett volna vinned! Mi van, ha nem hív fel? Taxival nem mehet, nincs pénze! Vágjon neki gyalog és ki tudja mi történik vele út közben? Bár szerintem az se érdekelne…

-De igen!

-Látszik…

-Oké… nem leszek bunkó! De neki és nekem is jobb, ha elkerülöm…

-Vigyázz rá, a te felelősséged!

-Tudom… -sóhajtott fel Tom.

-Megbántad, hogy hazahoztad?

-Nem, dehogy! Csak ezekből a vitákból van elegem…

-Amit megjegyeznék, hogy nagyja miattad van…

-Kösz az őszinteséget öcsi!

-Valakinek annak is kell lennie!

-Na, szólok neki, hogy ebéd!

-Finoman!

-Meglesz…

-Kérj bocsánatot! –szólt még utána.

-Meglesz…

-És…

-Tudom, ne fojtsam meg! –nevetett Tom, majd felbaktatott a lépcsőn.