-Remek! –sóhajtottam, majd fogtam Tom telefonját és kimentem vele a szobájából a nappaliba. Rákerestem Bill számára és felhívtam, hátha ráér.

-Haló bátyus, mi a helyzet?

-Ő… nem Tom vagyok…

-Akkor ki?

-Itt lakom nála… ő… -egy kis gondom akadt a bemutatkozással.

-Csipkerózsika?

-Ne hívjon így, ha lehet!

-Szóval maga az! Bocsánat, csak valahoyg tisztáznunk kellett… Miben segíthetek?

-Be tudna vinni a kórházba? Én… nem tudok vezetni, és azt sem tudom, hol van…

-Rosszul van? És Tom hol van?

-Nem vagyok rosszul és Tom… dolga van! Nem ér rá! Varratszedésre kell mennem! Az orvos mára írt ki!

-Persze, máris ott vagyok, 10 perc!

-De csak ha nincsen dolga és nem teher, hogy…

-10 perc! Addig készüljön el!

-Köszönöm… -tettem le. Felöltöztem és a ház előtt vártam rá.

-Szálljon be! –nyitotta ki az ajtót nekem.

-Köszönöm! –ültem be az anyós ülésre.

-Nem tudom, mi lehet az a fontos dolga, nekem azt mondra, beviszi magát, hogy maga mellett legyen valaki!

-Nem baj… -néztem ki az ablakon rosszkedvűen. Már értem, miért ilyen Tom… talán Adam miatt…

Megkerestük az orvosomat, amikor beértünk, aki egy rendelőbe vezetett. Kaptam érzéstelenítőt, de annak ellenére éreztem, ahogy kiszedi a varratokat. Csípő érzés volt, összeszorítottam a fogam és a szemem, hogy kibírjam.

-Már nincs sok! –fogta meg a kezemet Bill bíztatásképp.

-Készen vagyunk! –szólt pár perc múlva az orvos- Pár napig hagyja rajta a kötést.

Befáslizta a kezem, majd utamra engedett.

-Köszönöm, hogy ott volt velem! –hálálkodtam visszafelé úton.

-Nincs mit! Főzzek ebédet?

-Nem szükséges…

-Fél kézzel akar főzni? Most vették ki a varratokat.

-Majd rendelek!

-Kínait, mi? –mosolygott rém.

-Azt!

-Maga még nem is evett a híres Kaulitz makaróniból!

-Van olyan? –mosolyodtam el.

-Hagyja, hogy elkészítsem magának! Ne legyen már egyedül otthon!

-Ráér?

-Igen! –fékezett le a ház előtt- Van itthon valami?

-Igen, Tom valamelyik nap vásárolt!

-Helyes!

-Tényleg főzni akar?

-Bizony! –foglalta el a konyhát.