Ebéd után a hintaágyon bújtunk össze, én el is aludtam Tom cirógatásainak köszönhetően. Álmomban egy idegen férfi ölelt magához. Felnéztem rá és csalódott lettem, amikor láttam, hogy nem Tom az.

-Ki vagy? –kérdeztem.

-Neked kell tudnod… -súgta a fülembe.

-Tomot akarom! –húzódtam el.

-Az enyém vagy! –kiáltott rám, mire felébredtem.

-Adam! –ültem fel az ágyamban. Tom felhozott a szobámba?

-Ki az az Adam? –kérdezte Tom, aki mellettem feküdt alsógatyában, engem ölelve.

-Nem tudom…

-Emlék lehet?

-Nem tudom! Azt mondta, az övé vagyok…

-Ismerős volt?

-Talán… egy kicsit… de ha ránéztem, gyűlölet fogott el!

-Ellenség?

-Akkor miért mondta, hogy az övé vagyok? –gondolkodtam el- Nem tudom mit gondoljak… -feküdtem vissza.

-Pihenjen… -bújt hozzám- Holnap varratszedés.

-Tényleg…

-Jó éjt! –karolt át a derekamnál és még közelebb húzódott.

-Itt fog aludni? Velem? –nyeltem egy nagyot.

-Igen, ahogy azt egész nap tettem… miért?

-Csak kérdeztem…

-Zavarja?

-Nem, csak…

-Csak?

-Semmi… -fordítottam hátat neki. Adamen járt az eszem… hogy mi van, ha a barátom. Mi van, ha az és közben én Tom karjaiban fekszek egész nap?

-Reggel találkozunk… -szállt ki mellőlem és átment a saját szobájába. Annyira utána szóltam volna, hogy maradjon, de nem tettem. Nem tehettem. A lelkiismeretem nem hagyta. Amíg nem tudom biztosra, hogy semmi közöm ahhoz a férfihoz, nem tehetek semmit.

Reggel Tom nem keltett fel, pedig azt hittem, fel fog. Átmentem hozzá, hogy felkeltsem. Hason feküdt, magához ölelve a takarót, mint ahogyan engem szokott.

-Tom… -másztam be mellé és a hátára tettem a kezem. Finoman megráztam, mire mocorogni kezdett.

-Hm?

-Mennünk kell… a varratszedés…

-Alszom… vigye el a kocsit… -nyúlt az éjjeli szekrényén pihenő slusszkulcsért és odadobta nekem.

-De én…

-Siessen, el ne késsen!

-De én nem…

-Hm… -bebújt a takaró alá morogva, jelezve, hogy feleslegessé váltam a szobájában.