-De igen, rajtam járt az esze! -követett be a konyhába.

-Khm... van még a tegnapi levesemből? -néztem be a hűtőbe.

-Nem tudom! De hallotta egyáltalán, mit mondtam?

-Á, van még! -vettem ki és szedtem magamnak egy tányérba.

-Szóval? -dobolt az ujjaival a pulton türelmesen.

-Ez hideg! -húztam el a számat.

-Ott a mikró maga mögött! Miért gondolkodott rólam?

-Á meg is van! -tettem be a tányért a mikróba és bekapcsoltam.

-Hahó!

-Szólba, ha lejárt? -mentem ki.

-Nem!

-Tessék?

-Aj... -sóhajtott-Persze! Szólok!

-Köszönöm! -kiabáltam vissza, majd felsiettem a lépcsőn és bementem a szobámba átöltözni, ugyanis még hálóing volt rajtam. Pár perc múlva Tom szólt fel.

-Kész a levese!

-Köszönöm!

-Boszorkány... -dünnyögött- Hát persze, hogy szólok... mit képzel...

-Mondott valamit? -lépkedtem le a lépcsőn.

-Én? Semmit! -vigyorgott.

-Akkor jó! -mentem be a konyhába.

-Jó étvágyat! -ült le velem szembe a pulthoz.

-Úszni készül? -utaltam megjelenésére, ugyanis csak egy alsógatyát viselt.

-Nem! Nem tetszem? -forgott körbe, mire torkomon akadt a leves. Nem mindennapi test tárult elém. A hűtőhöz mentem és kivettem a narancslevet, hogy lenyugtassam magam vele.

-Jól van? -állt mögém Tom és éreztem csupasz mellkasát a hátamon.

-Tökéletesen jól... -ittam még egy kicsit.

-Biztos? -karolt át a hasamnál.

-Mire kíváncsi? -sóhajtottam.

-Miattam volt? Vonzódik hozzám... -búgta a fülembe.

-Tudja, hogy igen... -hunytam le a szemeimet.

-Hogy mondta? -bújt a nyakamhoz.

-Nem mondom ki többször...

-Miért nem? -csókolt a nyakamba.

-Kérem... engedjen el...

-Gyönyörű ma reggel...

-Kérem... -elakadt még a lélegzetem is, amikor maga felé fordított egy rántással. A mellkasának ütköztem és félve néztem fel rá.

-Nem birom megállni... -húzott magához.

-Mit? -kérdeztem meggondolatlanul.

-Hogy ne érjek magához! -ölelt magához szorosan.