-Jól van? -hallottam mellőlem Tom hangját.

-Oh... -a jelenléte megnyugtatott. A könyökén támaszkodott és engem nézett.

-Rosszat álmodott?

-Hogy érzi magát?

-A szentségit, válaszolna? Az érdekel, maga hogy van!

-Jól... -néztem rá megszeppenve.

-Ne haragudjon... -vett egy mély levegőt- Rossz álma volt?

-Igen...

-Lehet, hogy csak emlékkép, nem?

-Remélem nem, borzasztó volt!

-Jöjjön! -nyújtotta felém a kezét és én habozás nálkül bújtam biztonságot adó mellkasához- Ettem a leveséből... nagyon finom...

-Köszönöm!

-Hozok magának is...

-Még ne! .kapaszkodtam belé.

-Jól van! -mosolyodott el és átölelt.

-Maga szerint... tényleg elképzelhető, hogy nincsenek szeretteim? Úgy értem, barátok... vagy aki hazavárna...

-Nem tudom! Azt tudom, hogy magára ráfér, hogy szeretgessék! De az nem jelenti azt, hogy ne lenne senkije... Maga elbűvölő teremtés a maga módján! Fogadni mernék, hogy csak velem ilyen ellenséges, de meg is van rá az oka...

-Nem, nincs meg rá! Sajnálom, hogy ilyen vagyok magával... cserben is hagyhatott volna, de nem tette! Haza hozott és ellát engem... hagyja, hogy maradjak, amíg szükséges! Azzal, hogy így viselkedem, próbálok védekezni...

-Ellenem?

-Az ellen, hogy belebonyolódjak valamibe, ami eleve halálra van ítélve. A múltam és a jövőm bizonytalan! Rettegek attól, hogy ki lehetek, van-e aki hiányol! És ha van... nem tehetem meg vele, hogy mással kezdek, mégha nem is emlékszem rá...

-De jól is meglehetnénk! Nem kell harcolnunk... lehetünk barátok is...

-Nagyon jól tudja, hogy mi sosem leszünk azok...

-Igaz... túlságosan is vonzódom magához!

-Túl őszinte...

-Sajnálom. Ami a szívemen, az a számon! Ahogy magának. És ha már itt tartunk, mondja meg, maga nem érez irántam semmit sem?

-De... -vallottam be- Én is vonzódok magához... de el kell fojtanunk ezt az érzést. Nem tehetjük meg...

Megcsókolt, de olyan gyengéden, hogy azt hittem, lefolyok az ágyról. Bizsergett a gyomrom, majd ez az érzés szétáradt testem minden pontjára, egészen a kislábújjamig. Egy szó zakatolt az agyamban, ez lüktetett az ereimben is: még!