-Ez nem lehet igaz! –jajdultam fel, amikor elkezdett szakadni az eső- Miért nem autóval jöttünk…
-Mert sétálni jöttünk! Tegye fel a kapucnit, van a pulcsimon!
-Már átázott…
-Akkor nem jöhet más, mint a futás…
-Tessék?
-Jöjjön… -fogta meg a kezem és már maga után is húzott. Kézen fogva szaladtunk hazáig.
-Végre! –engedtem el a kezét, ahogy beléptünk a házba.
-Csurom víz, menjen, öltözzön át!
Úgy tettem, ahogy mondta, de előbb még vettem egy forró fürdőt is. A nap hátralevő részét olvasással töltöttem. Másnap arra ébredtem, hogy borzasztóan fáj a fejem és ráz a hideg. Erőt vettem magamon és lementem fájdalomcsillapítóért, de nem találtam, így felmentem Tomhoz.
-Hahó… bejöhetek? –kopogtam, mire csak egy nyöszörgés volt a válasz. Bementem, Tom ott feküdt az ágyban, a takaró a földön hevert és a pléd is elég megviselt volt, mintha egész este ficánkoltak volna rajta.
-Tom! Jól van? –néztem verejtékben úszó arcát.
-Nem igazán… -mondta halkan.
-Lázas… -fogtam meg a homlokát- Hol tartja a gyógyszereket? –indultam is kifelé, de elkapta a kezem és ott tartott.
-Maga is lázas…
-De koránt sem vagyok olyan rosszul, mint maga! Hol van?
-Majd én felhozom!
-Hol vannak?
-Nem mondom meg! –próbált felülni.
-Ne szórakozzon velem! –fektettem vissza- Mondja el hol vannak a gyógyszerek!
-Mi lesz, ha nem?
-Hhh… najó! Ha elmondja, kap egy csókot!
-Esküszik? –kérdezte rögtön.
-Igen… -sóhajtottam kelletlenül.
-A második fiókban alulról!
-Köszönöm! –mentem le. Bevettem egy fájdalomcsillapítót, utána vittem Tomnak egy kis vizet és lázlehúzót.
-Igya meg! –adtam a kezébe a poharat és a pirulát.
-Hol a csókom?
-Majd megkapja, ha egészséges lesz!
-Najó… -itta ki a vizet.
-Menjen, vegyen egy forró zuhanyt! Addig cserélek ágyneműt, ez már csurom víz!
-Megcsinálom, feküdjön le!
-Azt mondtam, zuhanyzik! –parancsoltam rá.
-De…
-Törölköző! –dobtam a kezébe.
-Köszönöm… -ment a fürdőbe.
Addig cseréltem huzatot és lepedőt. Szellőztettem pár percet, hogy friss levegő jöjjön be.
-Kész vagyok! –csatlakozott Tom egy szál törölközővel a csípőjén.
|