-Bejöhetek? –kopogott pár óra múlva ismét Tom.

-Mit óhajt?

-Bejönni óhajtok!

-Jöjjön… -sóhajtottam és be is jött.

-Elmegyek vásárolni ezt-azt, velem tart?

-Nem, köszönöm!

-Itt akar punnyadni bent ilyen szép időben?

-Ezt terveztem!

-Egy nőt sem láttam még, aki nemet mondott volna a vásárlásra!

-Mostmár igen!

-Igen, magát nagyon is jól láttam! –vigyorgott rám pimaszul.

-Maga nem látott semmit sem és ehhez is tartsa magát!

-Nem célozgatok többet, ha velem tart!

-Legyen! –álltam fel, úgyis eléri, amit akar, minek ellenkezni…

-Remek! Így jön, vagy át akar öltözni?

-10 perc múlva lent találkozunk, viszlát!

-Ne nagyon takarja el magát! –nézett végig rajtam.

-Tom, maga… -háborodtam fel.

-A meleg miatt mondom! Miért, maga mit gondolt? –vigyorgott.

-10 perc! Csuktam be utána az ajtót.

Egybe részes farmer szoknyát vettem fel, ami térdközépig ért, hozzá pedig egy lapos talpú szandált választottam.

-Indulás! –nyitotta ki nekem az ajtót Tom, ahogy leértem.

-Pontosan mit ért ez alatt az „ez-az” alatt? –kérdeztem már a kocsiban, megtörve a kínos csendet.

-Ezt-azt! –rántott vállat- Magának szüksége van valamire? Ruhára, fehérneműre, samponra, tusfürdőre, bármire?

-Talán testápolóra…

-Igen… az fontos… -nézett lábaimra.

-Khm… az utat nézze, nincs kedvem megint balesetet szenvedni! És arra sincs szükség, hogy még egy szerencsétlent elüssön!

-Miért akad ki, ha egy férfi magára néz?

-Én csak magától akadok ki!

-Hm, őszinte! –mosolyodott el.

-Ami a szívemen, az a számon!

-Akkor mondja meg nekem, van-e barátja!

-Nem emlékszem… -néztem ki az ablakon elgondolkodva.

-Itt vagyunk! –parkolt le egyszercsak.

-Én nem megyek be! Kint megvárom! –szálltam ki.

-De…

-Levegőzni van kedvem!

-És a testápoló?

-Szerintem nem okozhat gondot!

-Hát jó! De a következőbe bejön!

-Rendben!

-Vigyázzon magára és ha lehet, ne tűnjön el!

-Még meglátom! –mosolyogtam rá szempilláimat rebegtetve.

-Vicces… -ment is be.