-Tom, mi ütött beléd? –nézett rá Bill döbbenten.

-nem bírtam ki!

-Nem vagy normális! És ha családja van?

-Nincs!

-Honnan tudod?

-Mindig visszacsókol!

-Mert nem emlékszik rá, hogy van-e vagy nincs!

-A szívének emlékeznie kell!

-Ez akkor is durva volt! Nem veheted őt semmibe! Sem az akaratát, sem az érzéseit!

-Bocsánatot kérek tőle…

-Ja, mert bocsánatot kérni könnyebb, mint engedélyt!

-Jól van, mindjárt jövök! –jött utánam Tom.

Épp levetkőztem a tusoláshoz, amikor bekopogott.

-Bejöhetek? –kérdezte.

-Nem! –kutattam szememmel egy törölköző után és meg is találtam.

-Nézze, tudom, hogy nem kellett volna! –nyitott be- De… jesszus! –látott meg és moccanni sem bírt.

-Maga idióta! –kaptam magam elé a törölközőt- Maga szerint mit jelent a NEM szó? Menjen már ki!

-Nem tudtam, hogy maga… Ne haragudjon! És a csók miatt se… Megbocsát?

-Ha most azonnal kimegy, akkor igen!

-Rendben! Köszönöm! –nézett még mindig üveges tekintetekkel rám.

-Tom! Kimenne végre?

-Ja, persze-persze!

-Viszlát! –néztem rá szúrósan.

-Megyek is… -hátrált az ajtó felé.

-Vigyázzon! –figyelmeztettem, de már késő volt, nekiment a nyitott ajtónak.

-Semmi vész! –bámult még mindig rám.

-VISZ-LÁT!

-Csípem a lábait és azon kívül még valamit! -csukta is be maga után az ajtót.

Vajon mire gondolt? De mindegy is, van egy olyan érzésem, hogy jobb, ha nem tudom. Felidegesített és dühös voltam rá, hogy a NEM ellenére mégis bejött… és amiért meglátott. Csak tudnám akkor miért mosolygok…

-Na, mi volt? Szent a béke? –kérdezte Bill, Tom molyosát látva.

-Az! –nevetett- Nagyon is!

-Mi történt?

-Levetkőzött nekem!

-Mi?

-Najó, ez kicsit túlzás! Benyitottam, amikor vetkőzött!

-Nem tudsz kopogni?

-De! Kopogtam is! Azt mondta nem szabad, de azt hittem, hogy csak le akar rázni!

-Szerencsétlenek!

-Fogadni mernék, hogy élvezte…