Az ágy mellett rengeteg szatyor állt, tele szebbnél szebb ruhákkal, cipőkkel, még pár női „holmit” is vett. Átöltöztem hálóingbe, amit szintén az egyik szatyorban találtam és bemásztam a hatalmas ágyon heverő puha takaró alá. Olyan selymes volt, hogy minden megmozdulásnál úgy éreztem, mintha simogatna valami.

Reggel arra ébredtem, hogy a nap sugarai simogatják az arcomat. Már nem fájt a fejem, de a kezem még eléggé. Erőt vettem magamon és felkeltem. Letusoltam és átöltöztem valami kényelmesbe. Lementem a lépcsőn és megkerestem a konyhát. Nem volt nehéz, csak követnem kellett a kávé és a pirítós illatát.

-Jó reggelt! –köszöntött az asztalnál ülő férfi.

-Magának is!

-Nézd, nem hívnál végre a nevemen?

-Nem!

-Miért nem?

-Mert azt sem tudom, hogy hívják!

-Tom!

-Teljes neve?

-Tom Kaulitz!

-Jól van, Mr. Kaulitz, köszönöm a ruhákat!

-Reménytelen… -sóhajtott- Nincs mit! Jók a méretek?

-Igen!

-Reggelit?

-Köszönöm!

Csinált nekem pirítóst és kávét, majd letette elém az asztalra.

-Elkészítettem volna…

-Fél kézzel?

-Igaz… -láttam be. Az öltözködés is kész szenvedés volt.

-Mutassa a kezét!

-Tessék?

-Mutassa a kezét! Hagy nézzem! –kérte és már kötözte is kifelé a kötést.

-De…

-Nagyon fáj? –nézett a varratra.

-Túlélem, azt hiszem…

-Sajnálom…

-Semmi ba… -a lélegzetem elakadt, ahogy puha és meleg ajkait éreztem a seben.

-Mit csinál? –hunytam le a szemem, ahogy elképzeltem, hogy mit tudna csinálni még azokkal a finomnak tűnő ajkakkal.

-Ez jó magának?

-Igen…

Közelebb húzott magához és csókjaival már a vállam vonalát becézgette… aztán a nyakam következett.

-Hm… finomabb, mint gondoltam…

-Ne! –kaptam észbe- Engedjen el!

-Nem akarom…

-Kérem… -löktem el magamtól a mellkasánál- ezt… soha többé… soha többé nem fordulhat elő…

-De…

-Ne érjen hozzám! Van bő a képén kihasználni a helyzetet!

-Milyen helyzetet? –kiabált rám hirtelen.