8 évvel később…

-          Boldog születésnapot fiúk! – ölelte magához a két fiatal férfit Simone könnybe lábadt szemekkel- Olyan büszke vagyok rátok!

-          Köszönjük! – egy-egy puszit adta neki mindkét orcájára, majd elengedték.

-          Srácok! Kész férfiak vagytok már! – biccentett Gordon egy pezsgőspohárral a kezében.

A két iker a hatalmas tortához lépett, amit nekik készíttettek, és csodálni kezdték. A kedvencük volt, vanília és eper, sok-sok habbal a tetején és persze a 23-as gyertyákkal.

-          Hagy mondjam el, mennyire hálásak vagyunk! – vette át a szót Bill- Még emlékszem, amikor magatokhoz vettetek. Megmentettétek az életünket… - remegett meg a hangja.

-          Öcsi, bőgni fogsz? – veregette hátba Tom, aki így próbálta meg leplezni meghatódottságát.

-          Bocsánat! – mosolyodott el- Annyi minden történt azóta. Ti mindig bíztatok bennünk, azt mondtátok, bármire képesek vagyunk, csak akarnunk kell és küzdenünk érte. Sosem hagytátok, hogy feladjuk! Nélkületek ma nem állnánk itt, ki tudja, hol lennénk most… De azt tudom, ha ti nem vagytok, a bandánk nem lenne ilyen sikeres, sőt, nem is lenne. Nem lennének országszerte rajongóink, sőt nem is ismerne minket senki. Nem vált volna valóra az álmunk. Nem lennénk mi sem. Nem lenne családunk. 8 év telt el, de mintha száz év lett volna, mégis emlékszem mindenre. Köszönjük, hogy vagytok nekünk, mindig is voltatok és mindig is lesztek! Vissza adtátok a hitünket az emberekben. Nagyon szeretünk titeket!

Ezt már Tom sem bírta könnyek nélkül, bár megfogadta, hogy sohasem látja senki sem sírni, Simone karjaiba vetette magát és szorosan ölelte az asszonyt. A vendégek is zsebkendők után kutakodtak

-          Ezt már nevezem! – csatlakozott Billhez Claire és megcsókolta- Szeretlek.

-          Én is szeretlek kicsim.

-          Gyere te bőgőmasina! – Grace mosolyogva húzta magához Tomot, aki hosszan megcsókolta szerelmét.

-          Szeretlek Grace! – mosolyodott el halványan a férfi.

-          Én is téged…

-          Fiatalok, talán a táncparkett üresen marad? – szólt oda Gordon.

Több sem kellett, a vendégsereg táncolni kezdett, nagyon jó hangulatban volt mindenki. Simone és Gordon kézen fogva leültek a pulthoz és nézték a tömeget. Pillantásuk a két férfira esett, akiket mindennél jobban szerettek.

-          El tudod képzelni? Eltelt egy újabb év… - mondta Gordon.

-          Mintha mindig is velünk lettek volna… - helyeselt Simone egy büszke anya mosolyával- Ők is megmentettek minket…

-          És nem is tudják…

-          Tudtam, hogy egyszer még sokra viszik, és most nézz rájuk. 23 évesek és övék a világ. Sikeres együttesük van, az országot járják, mindenhol ismerik őket, van két gyönyörű barátnőjük, akik igazán szeretik őket. Kell ennél több? És mégsem szállt a fejükbe a hírnév, pontosan tudják, honnan jöttek, és nem hagyják, hogy bármi elvonja a figyelmüket az álmaiktól… Los Angeles legszebb környékén laknak és a legfontosabb számukra a család.

-          Jól csináltuk! – húzta ki magát Gordon és kortyolt egyet.

-          Csapatmunka volt!

-          A családra! – emelte fel poharát a férfi.

-          A családra! – koccintottak.

-          Hé, mondjátok, csíz! – szaladtak oda az ikrek és vigyorogva a fényképezőgépbe néztek, amit Grace tartott.

Mind a négyen boldogan mosolyogtak, és nevetve nézték vissza, hogyan sikerült a kép. Mindnyájuknak ugyanaz járt a fejében. Nyolc évvel ezelőttre gondoltak és arra, lám, így lesz négy idegenből egy család…

>VÉGE<