-Miből következtettél erre? -mosolyodtam el.

-Őőő... mondjuk, hogy ki sem szállsz az öcsém szájából!

-Inkább idd a kávédat! -Bill.

-Kösz, de valahogy nem is kívánom már! -tette le a bögréjét a pultra.

-Te tudod... -rántottam vállat és közelebb bújtam Billhez.

Megkívánt...éreztem...

-Esetleg zavarok? -kérdezte Tom naivan.

-Engem nem... -ízlelgettem meg Bill finom nyakincáját.

-Látom...

-Teljesen felizgatsz! -csókolt meg Bill szenvedélyesen, mire újabb és újabb csók volt a válaszom.

-Akkor jó...

-Várj... Tom...

-Rég lelépett már! -böktem az üres széke felé vigyorogva.

-Csak le akartad rázni? -esett le neki.

-Is-is!... Mert tény, hogy nagyon kívánlak is!

-Igen?

-Bizony ám!

-Szeretlek!

-Tényleg be tudjuk pótolni egy nap alatt azt a pár hónapot!

-Hallottad? -nézett rám zavartan.

-Igen! Ahogy azt is, hogy én kellek neked!

-Oh, hát igen, mondtam valami ilyesmit! -rántott vállat- Soha ne izgasson hány év van köztünk! -komolyodott meg, de egyszerűen olyan édes volt így is, hogy muszáj volt csókkal jutalmaznom érte.

-Eddig sem izgatott! Itt csak te izgatsz, de nagyon!

-Ezen könnyen segíthetünk! -csókol meg hosszan.

Átöleltem a nyakánál, de úgy, hogy érezze, nekem már ő a mindenem. Halálosan beleszerettem Billbe, nem tudnék már nélküle élni. Minden nap mellette akarok ébredni, elaludni, lélegezni...

Most már tudom, hogy Bill a nekem való, ő az igazi. A szerelemben nincs mese. Itt nem számítanak a hülye szabályok. És ez szerelem... (Kor)határ nélkül...

>VÉGE<