-Ez meg mit jelentsen? -néztem körbe.

-Minek látszik? -mosolyodott el Bill- Fél perc és tálalok, addig helyezd magad kényelembe! -vezetett az asztalhoz és kihúzta nekem a széket.

Totál zavarban voltam, azt sem tudtam mit tegyek. Elszoktam már az ilyen helyzetektől...

Tényleg fél perc múlva már vissza is jött. Isteni vacsit csinált, ki sem nézném belőle, hogy ilyen jól főz ennyi turnézás mellett.

-Isteni volt! -mosolyogtam elégedetten a vacsi végén.

-Örülök, hogy ízlett! -vigyorgott.

-És most mi lesz? Haza kísérsz?

-Hát nagyon messze lehet a szobád! -jött közelebb.

-Igaz! -néztem a szemébe- Akkor?

-Nem is tudom! -lépett még közelebb, mire megszólalt a telefonja.

-Jaj, ne vedd fel! -sóhajtottam.

Éreztem, hogy most sem fog menni. Ez most valami vicc? Lehetetlen, hogy két ember ennyire peches legyen, vagy nem? Ez normális?

-Muszáj, David az!

-És?

-Gyorsan lerázom! -vette fel- Szia David, most nem igazán alkalmas...oké...mondd...

5 percet vártam, de amikor még mindig csak hallgatott, elegem lett. Nem vagyok valami türelmes ember, bár vártam eddig is eleget. Felmentem a szobámba és pakolni kezdtem a bőröndömbe.

-Nyertünk egy díjat a... -fordult hátra Bill- ...Kim? -nézett körbe, majd feljött hozzám.

Még mindig pakoltam, csak ilyenkor tűnik fel mennyi ruhám van. 10 percig beszélt, de még mindig nem voltam kész.

-Kim? Mit csinálsz? -nézett rám rémülten- Hova mész?

-El...nekünk ez nem megy Bill, lásd be! Valami mindig van!

-Ne menj el, hová mész?

-Nem tudom, talán szállodába...

-Ne menj el!

-Csak egy módon tarthatsz itt... de az ugye nekünk nem megy! -pakoltam tovább könnybelábadt szemekkel.