-Lassan lejár az egy óra! Mehetünk Billhez! -állt fel Tom egy óra múlva.

-Mi? De nincs otthon! Várjunk csak, te elvihettél volna oda hamarabb is, van kulcsod!

-És? -mosolyodott el.

-Mire készülsz?

-Ez még az egyességünk előtt volt! Na gyere!

-De Bill azt mondta, majd jön értem!

-Változott a terv! Én viszlek haza!

-Ő...oké... -egyeztem bele.

Egész úton vigyorgott és zavart, hogy ilyen jó kedve van, mert tudtam, hogy készül valamire. Hisz nyíltan ki is mondta, hogy ez még az egyességünk előtt volt.

-Itt is vagyunk! -parkolt le, én pedig kiszálltam.

-Te nem jössz? Tudod, a kulcsod!

-Nyitva van, menj csak! -kacsintott rám, majd elhajtott.

Már végképp nem értettem semmit sem, de azért bementem.

-Hahó! Bill? -vettem le a cipőmet és akkor éreztem meg, hogy milyen isteni illat van bent. Valami sült, ha jól éreztem.

-Szia! -jött ki a konyhából Bill kötényben.

Hát elég furcsa látványt nyújtott, az egyszer biztos. De jó volt végre máshogy is látni, nem mindig tökéletesnek. Az ingujja fel volt tűrve, a felső pár gomb kigombolva, a haja néhol kócos volt... édesen nézett ki.

-Öhm... -vette le a kötényt villámgyorsan és eldugta a hátam mögé, amikor észrevette, hogy jól szemügyre veszem őt.

-Tom elég fura volt... nem azt mondtad, hogy te jössz értem? És mit főztél? -mentem közelebb és akkor láttam meg, hogy a nappali teles teli van gyertyákkal- Hát ez meg...

Akkor esett le, hogy mi van.

-Te itthon voltál! -kerekedett ki a szemem, ő pedig szégyenlősen mosolygott rám.

Bill romantikus vacsival készült nekem? Ez most komoly?