-Kim! -vett észre Tom mögött Bill.

-Dolgozni mentem! -tűntem is el onnan, mielőtt megkérdezhették volna, mit hallottam.

Azt hiszem pont eleget! Nagyjából onnan hallottam, hogy én kellek Billnek...

Teljesen összezavar, akkor miért mondta, hogy barátok legyünk? ÉS vajon...mitől fél?

Egész nap ezen rágódtam, ezért nem igazán tudtam 100%-osan a munkámra koncentrálni.

Hazafelé úton jutott eszembe, hogy mivel reggel úgy elrohantam, nem tudtam kulcsot kérni Billtől.

Nem volt otthon, amikor odaértem, így felhívtam.,,

-Haló? -vette fel sokadik csörgés után.

-Szia! Nem akarlak zavarni... csak itt vagyok és nincs kulcsom...

-Oh, igen, másoltattam neked is, este megyek érte! 1 óra és ott vagyok, átmennél addig Tomhoz? Ő otthon van!

-T-Tomhoz... -nyeltem egy nagyot.

-Nyugi, nem fog bántani! -nevetett ki. Na szép...

-Biztos? -mosolyodtam el.

-Egy óra és megyek érted, rendben?

-Oké... -egyeztem bele, bár valami nem stimmelt.

-Akkor 1 óra! -tette le.

-Szia...

Hát nem repestem az örömtől, hogy Tomhoz kell mennem, de nincs más választásom.

Nem is azért nem akartam, mert esetleg nem vagyok neki szimpi, sokkal inkább azért, mert nekem nem az ő. Persze nem lenne vele semmi bajom, ha a kis húzásait hanyagolná. Például az a csaj, aki kritizálta az albumot. Komolyan viszketett a tenyerem, ha kinyitotta a száját.

-Szia Júlia! -nyitott nekem ajtót vigyorogva a gitáros.

-Szia! -köszöntem kevésbé lelkesen és bementem.

-Valami baj van? Nem tűnsz boldognak!

-Tényleg? Nem tudom miért lehet ez... -ültem le a kanapéra.

-Velem van bajod?

-Ahj...felejtsd el...csak nem volt valami jó napom...