-Tom? -néztem az ágyam mellett ülő gitárosra.

-Hogy vagy? -húzódott közelebb.

-Egész jól! Hol van Bill? És mi történt? -ültem fel, de bele is hasított a fájdalom a tarkómba- Ááúcs!

-Óvatosan!

-Hol van Bill?

-Kint!

-Hívd be lécci...

-Nem megy, már próbáltam! Nem mer!

-Tessék? -húztam fe la szemöldököm.

-Mert miatta estél le és...

-Egy pillanat, nem miatta...

-De igen, ő "üldözött" úgymond, úgyhogy nem mert bejönni hozzád...

-Gyerekesen viselkedik...

-Kim! Bill egy... egy nagy gyerek, de ugyanakkor érett és megfontolt ember is! Több oldala is van, mint minden másnak, ha te ezzel nem tudod elfogadni...

-Tom! -szakítottam félbe- Tisztában vagyok vele, hogy milyen is ő! Már régesrég nem gondolok arra a 2 évre, ti miért teszitek? Mert ha én mondok valamit, egyből az van, hogy mit agyalok már annyit azon, hány év van köztünk! Pedig engem nem érdekel! Szeretem az öcsédet! Ezen nincs mit tovább tárgyalni! Szarom le azt a 2 évet, a francba vele! Nem jelent semmit! Ennyi!

-Szereted? -nézett nagyot Tom.

-A magam módján! -mosolyodtam el, nem gondolja tán, hogy majd vele vitatom meg a szerelmi életem.

Egyből futna Billhez. x)

-Húzod az agyam! -esett le neki.

-Hívd be szépen! -szálltam ki az ágyból és az ajtóhoz lökdöstem.

-Héj, feküdj vissza! -nyitotta ki az ajtót.

-Csak hívd... -összeütköztem Billel, aki az ajtóban állt és épp be akart jönni- ...be! -engedtem el a kilincset.