-Kim hova lett? -kérdezte Tom visszaérkező öccsétől, aki csak ledobta magát a kanapéra.

-Elment!

-Miért?

-Épp megcsókoltam volna, amikor jött egy csomó lesifotós! Bejöttünk és David épp elkezdte volna a fejmosást, de helyette Kim kezdte! Kiakadt, hogy ő nem azért hagyta abba, hogy a lesifotósok a sarkában legyenek és elment.

-Kellemetlen!

-Kellemetlen? Sosem lehet normális magánéletem?

-Nem lehet Bill, tudtuk, amikor belevágtunk!

-És Georg? Fél éves kapcsolata van és senki sem sejti!

-és gondolod, hogy a mai képek után te titokban tudnád tartani? Pláne hogyha együtt lennétek , nem tudnád magadban tartani, örömödben szétkürtölnéd!

-Ha Kim azt akarná, nem szólnék semmit! De a mai kiakadása után nem hiszem, hogy akarna tőlem ezután bármit is! -sóhajtott Bill.

-Nem tudhatod biztosra! -próbálta vigasztalni Tom.

-Egyedül örögeszem meg, nagyon úgy néz ki...

Megint kaptam egy pofont az élettől, de ezt most megköszönöm. Majdnem elfelejtettem mivel jár, ha Billel kezdek.

A pióca lesifotósokból már egy életre elegem lett. Mindenhová követtek és a magánéletem romokban hevert, nem tiszteltek azok semmit és senkit.

Félek ezek miatt a fotók miatt minden kezdődik előlről majd. Talán egy ideig meg kéne húznom magam, hátha nem hoznak össze a Tokio Hotellel annyira.

Bár az a szituáció szerintem eléggé egyértelmű lehetett nekik.

Bill fölémhajol, én a pólójába kapaszkodok....

A vak is látná, mi van köztünk...

De mi van köztünk? Bill mászott fölém, talán már több akar lenni a barátomnál...