-Mire készülsz Bill? -néztem fel a szemeibe, amik már csak pár centire voltak tőlem.

-Szerinted? -mosolyodott el.

-...Szerintem...megfogsz csókolni... -mosolyodtam el én is, totál zavarban.

-Szeretnéd, hogy megcsókoljalak? -játszadozott még mindig velem, amitől már teljesen kész voltam.

-...Igen! -fogtam meg a pólóját a mellkasán.

-Nézzétek, ott vannak!!! -ordította el magát egy férfi a járdáról és mindketten odakaptuk a fejünket.

-Francba! -néztem a kiéhezett fotósokra.

Annyira gyűlölöm őket.

-Bill! Kim! -jött ki David- Gyertek be! Most!

-Oké! -tettük amit mond.

Bementünk mindhárman az egyik szobába és Billel leültünk 1-1 székre. David nem látszott túl boldognak, majd' felrobbant.

-Mi a baj? -kérdezte Bill naívan.

-A fotósok... -válaszoltam David helyett kedvetlenül- Lekaphattak minket!

-És?

-És? És majd írhatnak rólunk szép meséket, kitalálhatják, hogy együtt vagyunk, pedig nem is, címlapokba, újságokba kerülhetünk! -soroltam.

-Pontosan! -David.

-Olyan borzasztó, ha azt hiszik együtt vagyunk? -kérdezte Bill, láttam rajta, hogy nem esik neki jól, amit mondok, de azt is láttam, hogy nem érti mi ezzel a gond...

-Igen Bill! Nem érted? Bajt hoz rád is és rám is! Még nem tanultad meg?

-Kim... -zólt közbe David- Kint vár a kocsi a hátsó kijáratnál! Vigyázz, rendben?

-Rendben, köszönöm! -álltam fel.

-Elmész? -húzta fel a szemöldökét Bill.

-Igen! -adtam egy puszit az arcára- Szia!

-Ne menj! -fogta meg a kezem és könyörögve nézett rám....istenem...

-Bill...

-Fejezzük be... -súgta a fülembe.

-Nem azért hagytam abba az éneklést, és nem azért bujkáltam eddig, hogy továbbra is mindenhová kövessenek! -mentem ki onnan.