-Mire készülsz Bill? -néztem fel a szemeibe, amik már csak pár centire voltak tőlem.
-Szerinted? -mosolyodott el.
-...Szerintem...megfogsz csókolni... -mosolyodtam el én is, totál zavarban.
-Szeretnéd, hogy megcsókoljalak? -játszadozott még mindig velem, amitől már teljesen kész voltam.
-...Igen! -fogtam meg a pólóját a mellkasán.
-Nézzétek, ott vannak!!! -ordította el magát egy férfi a járdáról és mindketten odakaptuk a fejünket.
-Francba! -néztem a kiéhezett fotósokra.
Annyira gyűlölöm őket.
-Bill! Kim! -jött ki David- Gyertek be! Most!
-Oké! -tettük amit mond.
Bementünk mindhárman az egyik szobába és Billel leültünk 1-1 székre. David nem látszott túl boldognak, majd' felrobbant.
-Mi a baj? -kérdezte Bill naívan.
-A fotósok... -válaszoltam David helyett kedvetlenül- Lekaphattak minket!
-És?
-És? És majd írhatnak rólunk szép meséket, kitalálhatják, hogy együtt vagyunk, pedig nem is, címlapokba, újságokba kerülhetünk! -soroltam.
-Pontosan! -David.
-Olyan borzasztó, ha azt hiszik együtt vagyunk? -kérdezte Bill, láttam rajta, hogy nem esik neki jól, amit mondok, de azt is láttam, hogy nem érti mi ezzel a gond...
-Igen Bill! Nem érted? Bajt hoz rád is és rám is! Még nem tanultad meg?
-Kim... -zólt közbe David- Kint vár a kocsi a hátsó kijáratnál! Vigyázz, rendben?
-Rendben, köszönöm! -álltam fel.
-Elmész? -húzta fel a szemöldökét Bill.
-Igen! -adtam egy puszit az arcára- Szia!
-Ne menj! -fogta meg a kezem és könyörögve nézett rám....istenem...
-Bill...
-Fejezzük be... -súgta a fülembe.
-Nem azért hagytam abba az éneklést, és nem azért bujkáltam eddig, hogy továbbra is mindenhová kövessenek! -mentem ki onnan.
|