-Hát te mit keresel itt? -nyitottam ajtót Billnek estefelé, egyáltalán nem számítottam rá, sem arra, hogy még szóbaáll velem.

-Beszélhetnénk?

-Öhm...gyere be...

-Köszönöm! -lépett be- Gondolom nem nagyon számítottál rám!

-Kérsz valamit inni, enni? -tereltem.

-Nem izgulj, nem harapok! Csak bocsánatot akartam kérni!

-Mi? Te? Bocsánatot? Ugyan miért? Inkább én...

-Mert gyerekesen viselkedtem, végig sem hallgattalak...

-Megértem... De hidd el, nem tartalak gyerekesnek... az elején, amikor még nem ismertelek, csak akkor... de aztán megváltozott, megismertelek! Néha felnőttesebben viselkedsz nálam is, megfontolt vagy, energikus, egy szeretni való ember!

-Te pedig tényleg ne haragudj, csak ideges lettem...

-Kezdjük újra? -nyújtottam felé a kezem.

-Kezdjük! -mosolyodott el.

-Barátok?

-Barátok?

-Egyenlőre... kell egy kis idő, míg mindent tisztázok magamban, a világért sem akarok játszani veled!

-Nem is ajánlom! -mosolyodott el- Akkor barátok! -fogta meg a kezem és kezet fogtunk- Na nekem mennem kell, tudod, munka! -forgatta a szemét és elhúzta a száját.

-Várj! -szaladtam be a konyhába és odadobtam neki egy zacskó gumicukrot- Így talán kibirod!

-Honnan...

-Az legyen az én titkom! -kacsintottam rá- Jó étvágyat hozzá és vigyázz magadra az úton!

-Köszönöm! -adott az arcomra egy puszit, kikisértem ls ő elment.
Nem tudom jól tettem-e, hogy azt mondtam barátok, de most elég ennyi. Elfoglalt, többre egyszerűen lehetetlen lenne időt szakítania.