-Hát te? -csatlakozott hozzám David a konyhában.

-Hagyom a lüke ikreket! -moslyodtam el.

-Mit scináltak már megint?

-Hagyjuk... -mondtam halkan.

-Még mindig a csókon vagy kubukva?

-Nem! Ez bonyolult, én sem értem igazán!

-Na mondd, mi nyomaszt!

-Úgy érzem lehetetlen helyzetben vagyok! Bill...olyan aranyos, kedves, tökéletes...

-...De?

-...De elérhetetlen! Vegyük például az elmúlt hetet! Egy szót sem hallottam róla! Stúdiózik és tudom ez milyen, megértem! Aztán gondolom turné az új dalokhoz, koncertek, interjúk, fotózások és a többi! Nem lenne időnk egymásra és ez nyilván való!...A csók is nyomaszt! Nem egyszer találkoztunk az első randi óta, mégsem tette meg, pedig azt mondta szerette volna! De ha tényleg így van, akkor mire vár? Szerintem még nincs túl a megcsaláson, szerette azt a lányt!

-De téged...

-Nem! Én amolyan szamár vagyok a ló helyett! Legalábbis így látom! Érzem, hogy mennyire akarja, hogy törekszik arra, hogy szánjon rám időt, de mégsem haladunk sehová! Egy helyben topogunk és nem bírom már sokáig! És lőjj le nyugodtan, de szerintem mindkettőnkben benne van az a 2 év, tudom, hogy nem csak engem zavart!

-Zavart? Már nem?

-Az elején borzasztóan! Úgy gondoltam, ki ez a kölyök és hogy mer ilyen érzéseket kiváltani belőlem...

-Legalább már tudom! -jött be Bill keserű arccal.

-Bill!

-Ne! Nem kell magyarázkodnod, valahogy sejtettem, hogy így gondolod! Csak igyekeztem nem ezzel foglalkozni!

-Bill én...

-Elment. Félreértett mindent.