Ez a telefonbeszélgetés olyan volt, mint egy forgószél.

Bill nagyon pörgött és édes volt így. Azt mondta hiányzom neki, és ettől csak mégjobban várom a holnapot.

Már el is terveztem mit veszek fel, csak egy valami miatt izgultam már.

A hangom. 2 éve nem is énekeltem komolyabban, mi van, ha leégek Bill előtt?

Ebbe eddig bele sem gondoltam. Már késő lenne énektanárhoz mennem!

Jesszus, Bill ebbe nem gondolt bele szerintem.

Reggel fáradtan ébredtem, még mindig aggasztott ez az éneklés, de örültem, hogy végre látom Billt.

Remegő kezekkel léptem be a stúdió ajtaján.

-Szia! -köszöntött David mosolyogva.

-Szia! -néztem körbe.

-Mindjárt jön! -forgatta a szemét mosolyogva- Azért engem megismersz még?

-Nagyon vicces! -adtam neki két puszit.

-Kim! -jelent meg Bill mosolyogva, de azért láttam rajta mennyire fáradt- Gyönyörű vagy!

-ölelt hirtelen magához, én pedig mélyet szippantottam kellemes illatából.

-Na? Felkészültél? -szólt közbe David.

-Öhm...ami azt illeti... -léptem el Billtől- van egy kis gond!

-Mi? -Bill.

-A hangom! Kb. 2 éve nem énekeltem komolyabban, mi van, ha...

-Nyugi, tuti tökéletes lesz!

-Nem is tudom, még meggondolhatod magad! Biztos az én hangom kell nektek?

-100%, sőt 1000%! -bólogatott.

-Hát...oké! Akkor...csapjunk bele! -vettem mély levegőt.
Beültünk a mikrofonhoz és megnéztem a szöveget. Szép számnak tűnik.

Bill elénekelte az ő részét, csodálatos volt, imádtam ezt a zsámor és megtiszteltetés, hogy énekelhetek benne.