-Óóh... -néztem Bill után sóvárogva.

-Ne hara...

-Már sosem kapom meg azt a világmegrengető csókot? -néztem rá szúrósan.
Mérges voltam rá, amiért megzavart, és kiakadtam magamon, amiért ennyire komolyan veszem ezt a dolgot.

Ez csak egy csók, amit bármikor be lehet pótolni...

Legalábbis az elején ezt gondoltam.

De már egyre inkább csak az kattog az agyamban, hogy soha nem kapom meg.

Hisz az első próbálkozás óta mintha évek teltek volna el.

Hosszú évek...egy árva csók nélkül...borzalmas!

Nem tehetek róla, kívánom a csókját...ne persze nem csak azt...

-Ne haragudj! Azt hittem ledőltél! -szabadkozott David.

-Megkért énekeljek az egyik számukban.

-Igen? Geisterfahrer?

-Pontosan.

-Szegény Bill mennyit vesződött vele. -nevette el magát.

-Bill...azokkal a csókolnivaló ajkakkal...

-Azért jól vagy?

-Persze! De mondjuk ha VALAKI nem zavar meg, akkor már rég 20.000 méterrel feljebb lebegnék!

-Őőő...ki vagy te és mit csináltál Kimmel?

-Vicces vagy! Ezzel aláírtad a kivégzésed!

-Szerelmes vagy?

-És akkor mi...Nem!

-Hát ez érdekes volt... -David.

-Nem vagyok az...szerintem...legalábbis...! -mondtam bizonytalanul.

-Ez nagyon meggyőző volt! -ironizált.

-Nem tudom, tényleg! Egyik pillanatban azt hiszem igen, a másikban pedig, hogy csak egy fellángolás! Mindenesetre Jake iránt 6 hónap alatt nem éreztem ennyit, mint Bill iránt pár hét alatt.