-Biztos akarod? -harapott alsóajkába, amitől csak mégjobban megkívántam. És nem csak a csókját...mindenát. Puha bőrét akartam csókolni, ahol csak érem... de ez nem az a pillanat. Elvégre egy kórházban vagyunk. x)

-Nincs valami nagy önbizalmad! -fogtam meg az arcát ás elkezdtem cirógatni.

-Dehogynincs...de veled szemben vaéahogy esélytelen. -nyalta meg a száját, én pedig megcsókoltam végre...azaz csak majdnem... :S

-Khm... -köszörülte meg a torkát egy arra járó nővér.

-Öhm... -néztünk össze és nagy nehezen visszatartottuk a nevetést. Inkább visszementünk Davidhez.

-Mi ez a nagy vigyor? -kérdezte.

-Semmi! -vágtuk rá egyszerre.

-Na megyek! Vár a munka! -forgattam a szemem mosolyogva- Szia! -adtam Bill arcára egy puszit, mire az elvörösödött. Édes volt.

-Hé, én nem is kapok? Az én hugom vagy! -kérte ki magának David, úgyhogy még neki is adtam egyet a feje búbjára és már ott sem voltam.

-Dúl a szerelem? -vigyorgott Billre.

-Fogd be, ez magánügy!

-Persze...kezdem azt hinni, hogy csak azért jársz ide, hogy vele találkozz!

-Még csak most jöttél rá? -röhögött Bill gonoszan.

-Najó, ne szemtelenkedj itt nekem.

-Sose tennék olyat! Inkább elmesélem mi volt az a jókedv.

-Az jó lesz!

Levakarhatatlan mosollyal az arcomon léptem ki az utcára.

Mintha már meg is csókolt volna, pedig megitn elmaradt.

Ugyanakkor tisztában vagyok vele, hogy ez nem szerelem.

Egyszerűen csak jól érzem vele magam, már rég nem lehettem ilyen elragadó személyiséggel, mint Bill.