-Öhm... -pislogtam rá zavartan.
-Zavarba hoztalak! -mosolygott rám kedvesen Bill- Ne haragudj!
-Csak...semmi!
-Gyere! -szállt ki a kocsiból vigyorogva, majd kinyitotta nekem az ajtót és besegített.
-Micsoda úriember! -jegyeztem meg.
-Ugye? -húzta ki magát.
Bementünk az étterembe a leghátsó asztalhoz. Gyönyörű étterem volt, gyertya mindenütt, elég romantikus hatást keltett az összkép. Tetszett.
A lehető összes témát kiveséztük vacsora közben és amit nem is vártam, végignevettem az egészet. Olyan könnyű volt vele, egy percre sem jutott eszembe az a két év különbség. Nagyon őszinte embernek ismertem meg őt, aki csupa energia és jókedv, és ez a hangulata átragadt rám is. Még életemben nem nevettem ennyit, mint ma este ezalatt a pár óra alatt.
-Köszönöm, hogy hazahoztál! -mosolyogtam rá az ajtómnál.
-Szivesen!
-Nagyon jól éreztem magam, ebben az évben összesen nem nevettem ennyit, mint ma este! Köszönöm!
-Örülök, hogy jól érezted magad, ez volt a cél!
-Milyen nemes cselekedet! -nevettünk fel ismét.
-Hát akkor...szia! .lépett közelebb, majd egy gyors puszit adott az arcomra és már a kocsijánál is volt.
-Öhm...szia! -köszöntem a már távolodó autónak.
Najó, csak én éreztem azt, hogy ennek nem így kellett volna végződnie? Olyan gyorsan elment. És az a kis puszi...azt hittem legalább egy csókot megkockáztat, miután ő hívott randira.
Én rontottam el valamit, valami rosszul csináltam? Oké, hogy régen randiztam, de azért nem hiszem, hogy ennyire rossz lennék. Valami van a fogamon, vagy mi volt a gond? Én akartam azt a csókot, mióta akkor elmentem hozzá bocsánatot kérni, amiért a kórházban lekiabáltam és őt okoltam. Nem értem...
De úgy látszik ezt csak én éreztem. Bill nem, mert ő elment egy ártatlan puszival elbúcsúzva és hatalmas űrt hagyva maga után. Bementem, letusoltam és lefeküdtem aludni. De sehogysem akart összejönni, mindig csak Bill járt a fejemben és a csók...pontosabban az a puszi. Na meg hogy mit szúrhattam el... Szerintem semmit, végig jól éreztük magunkat, vagy ő nem? Most mi lesz...kerüljem? Mit tegyek...
|