-Köszönöm az ebédet! Renélem még találokzunk! -mondta az ajtóban Bill.
 

-Én is Bill! -néztem rá és akkor ledermedtem.
 

Az a nézés...valamiféle vágyakozás csillogott gyönyörű szemeiben és észrevettem, hogy a távolság minimálisra csökkent közöttünk. Késztetést éreztem arra, hogy megcsókoljam, pedig tudtam, hogy nem lehet. Mégis bódító illata teljesen elkábított...Ajkára néztem melyek sarkában aprócska mosoly bújkált, majd vissza a szemére, ami mintha szugerált volna.
 

-Ti meg... -hallottam meg Jake ideges hangját.
 

-Jake... -léptem el Billtől és felé néztem.
 

-Hé! -lökött efyet Billen, aki a hirtelen gesztus miatt neki vágódott a falnak- Te rohadék, mit akarsz a csajomtól? -kezdtek el dulakodni, féltem, hogy megsérülnek.
 

-Elég! -álltam nagy nehezen közéjük. Mindkettőjük szája vérzett már és vadul kapkodták a levegőt.
 

-Menj be Jake... -mutattam a ház felé- Bill...menj haza kérlek! -néztem rá, majd bementem Jake után.
 

-Mi a franc volt ez? -kiabált rám Jake.
 

-Semmi! Egy barátom volt, itt ebédelt! Te mi a francot csinálsz? Nem eshetsz neki csak úgy, mit képzelsz?
 

-Majdnem megcsókolt téged, láttam!
 

-Rémeket látsz! -mentem el mellette és az orromat megint megcsapta az a különös illat...talán rózsa lehetett, de nem foglalkoztam vele, elég volt mára ennyi balhé.
 

Jake elment pár perc múlva, így újra csak am unkámra koncentrálhattam. Az egészben csak szegény Billt sajnáltam, ő nem tehetett semmiről, én mentem olyan közel hozzá. Én akartam megcsókolni, és éreztem késztetést rá... A kérdés már csak az, hogy ha Jake nem jön, vajon megtettem volna? Képes lettem volna megcsókolni Billt? Azt hiszem nem... vagy mégis?
 

Na tessék jól összezavart. Miért kell ennyire törődnie velem Billnek? Miért ilyen édes... Miért bizsereg most is a gyomrom, ha rá gondolok? Mi ez az érzés...