Este Jake átjött aludni és valami furcsát éreztem rajta. Valami furcsa illatot...na mindegy, nem igazán foglalkoztam vele, fáradtak voltunk, úgyhogy lefeküdtünk, csak összebújtunk és már aludtunk is.
Reggel Jake korán elment én pedig hozzáláttam pár cikket megírni. Az utóbbi napokban kicsit elmaradtam, a határidő pedig már a nyakamon van. Sosem ment nehezen az írás, így azt terveztem, hogy egész nap ezzel fogok foglalkozni, hogy utolérjem magam.
Ebédhez készülődtem, amikor kopogtak, úgyhogy mentem ajtót nyitni.
 

-Bill! Szia!
 

-Szia...zavarok?
 

-Nem, gyere be! Mi járatban? -hívtam be. Egy kis boldogság töltött el, amiért újra látom és ezt nem tudtam hová tenni.
 

-Gondoltam megkérdezem, bejössz-e velem a kórházba!
 

-Ma nem szándékoztam bemenni! Tudod eléggé elvagyok csúszva a munkával, úgyhogy egész napra gépelést terveztem, hogy utol tudjam érni magam...
 

-Értem! Akkor én...
 

-Nem maradsz ebédre? -kérdeztem hirtelen- Most főztem és van egy csomó! Egyedül nem tudom elpusztítani és nincs kedvem holnap is ezt enni!
 

-Hát ha már ilyen szépen kéred... -mosolyodott el- Barátod?
 

-Dolgozik! -rántottam vállat, amivel magamat is megleptem.
Máskor bosszús lettem volna, ha nem együtt ebédelünk most meg nem zavart...vagy csak hozzászoktam volna?
Az elmúlt pár napban feltünően sokat változtam, de hogy miért, azt nem tudom...
 

Ebéd közben Bill valósággal faggatott, de cseppet sem zavart, így én is megismertem őt egy kicsit közelebbről.
Az a 2 év korkülönbség egyáltalán nem látszott, Bill intelligens és értelmesen lehet vele beszélni. Érzékeny típus, de el sem tudnám őt képzelni másnak mint amilyen. Elvarázsolt a személyisége.