Felhívtam Davidet, hogy megtudjam hol lakik Bill. Nem akartam telefonon bocsánatot kérni, az olyan személytelen. Elmentem hát hozzá és becsöngettem, de Tom nyitott ajtót.

-Szia, Bill...

-Menj el! -vágott a szavamba.

-Tessék?

-Nem bántottad még eleget? Most a szobájában okolja magát!

-Én nem akartam!

-Tök' mindegy, menj el!

-Engedd! -láttam meg Billt közeledni.

-Inkább...megyek! -néztem Tomra és elmentem.

-Várj! -futott utánam Bill. Hátrafordultam és már elég közel volt! 10 centi volt az arcunk között és zavarba hozott a közelsége...meglepően zavarba.

-Öhm...-néztem a szemébe- Csak bocsánatot akartam kérni! Feszült voltam és rajtad vezettem le...én...nem akartam!

-Semmi baj, megértem! -mosolyodott el és közelebb hajolt.

-H-hogy hogy?? -hajoltam én is közelebb.

-Én is ideges voltam, de láttam, hogy te mégjobban, így igyekeztem higgadt maradni, hátha úgy megnyugszol...

-Köszönöm! -mosolyodtam el én is. Egyre csak csökkent köztünk a távolság és végül egy centi távolságnál megálltam. Hisz ott van Jake, vele járok és ez nem helyes. Mi van velem? Miért akarom mégis...

-Öhm... -hajtottam le a fejem- Azt hiszem jobb lesz ha most...

-Ne!

-De igen Bill! Mielőtt baj történik! -léptem hátra- Szia! -intettem neki, majd elmentem.

Mi volt velem? Képes lettem volna megcsalni Jaket? Én nem vagyok ilyen...

De mégis, olyan furcsa érzés, amikor a közelemben van. furcsán jó, mintha az őrangyalom lenne, aki megvéd, Mellette biztonságban érzem magam. Komolyan el kell gondolkodnom a Jake-kel való kapcsolatomról, ha már nem mellette, hanem Bill mellett érzem ezt.

Ez megrémiszt, ez egyáltalán nem helyes. De közben egyre jobban ráébredek, hogy Jake-kel szimplán csak jól érzem magam, hisz eltelt félév, de még mindig nem szerettem belé úgy...