Amikor hozzám jött, úgy éreztem, végre kerek minden, az életem tökéletes. Jobb nem is lehetne. Minden reggel amellett a nő mellett ébredtem, akit imádok, és viszont szeret, együtt reggeliztünk mi hárman, álom melóm volt és sokat lehettem együtt a családommal is. Ekkor már a testvérem is Berlinben élt és a szüleimet is felköltöztettük egy kényelmesebb házba, közel hozzánk, hogy ha bármi van, szaladhassunk.

Meghitt életünk volt, minden vasárnap közös ebédekkel, az öcsém is megismert valakit, szóval… nem panaszkodhattam.

24 éves voltam, amikor előléptettek, zenei a menedzser lettem, többet kerestem, és minimálisan dolgoztam csak többet. Kezdett minden egyenesbe jönni, már nem kellett kuporgatnunk, ha akartunk valamit a kicsinek, de azért tudatosan elkezdtünk gyűjteni, később a taníttatásra és hasonlókra.

A kicsi már 2 éves volt, az öcsém imádta, ő volt a keresztapja is, gyakran vigyázott rá, így mi ismét kimozdulhattunk kettesben, ha kedvünk volt.

Közeledett a karácsony és láttam Rajta, hogy valami miatt nagyon izgatott, de el sem tudtam képzelni, miről lehet szó. Együtt készülődtünk az ünnepekre, úgy terveztük, hogy a 24-ét hármasban töltjük, és másnap a szüleimnél ebédelünk, meghívtuk az Ő anyukáját is. Senkinek sem szabad egyedül lennie karácsonykor.

Szorgosan munkálkodott a vacsorán, míg én az utolsó simításokat végeztem a dekoráción. Az fenyő aranyban és vörösben pompázott, fahéj és narancs illata szálingózott a levegőben, igazán családias légkört sikerült varázsolni, ami nem is volt nehéz.

Amikor minden a helyére került, megterítettünk és tálaltuk a vacsorát. Először a kicsit etettük meg, aztán mi magunk is megkóstoltuk, mit alkotott Ő. Minden nap rá kellett jönnöm, hogy ez a nő egyszerűen tökéletes, nincs olyan, amihez ne értene.

Aztán amikor a baba már aludt, csak összebújtunk. Idegesen kezdett valamit magyarázni, aminek se füle, se farka nem volt, nem igazán értettem, mire akar kilyukadni.

Hadovált valami biztos pontról, hogy már egyenesben vagyunk, miért ne lehetne tovább menni, de nem tért a tárgya, mintha félt volna a következményektől.

Végül megfogtam a kezét és megszorítottam. Kértem, hogy szedje össze magát, legyen bátor és mondja el, amit szeretne.

Mély levegőt vett, majd reszketős hangon folytatta: Terhes vagyok…

El sem tudom mondani, milyen boldog voltam, amikor elárulta, majd’ kibújtam a bőrömből. Szorosan öleltem, már attól féltem, összetörik a karomban, de egyszerűen elment minden józan eszem a hír hallatán. Elhagyott az erőm, mintha lebegtem volna.

Sírt örömében, azt mondta, reménykedett benne, hogy így reagálok majd, de nem tudom, hogyan is reagálhattam volna másképp. Hiszen ez nagyszerű hír!

A családunk néhány hónapon belül bővülni fog újabb taggal és ez hihetetlen.